Bezárja gyöngyösi gyárát az amerikai multi, 500 munkahelyet szüntet meg

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Bezárja csaknem 500 főt foglalkoztató gyöngyösi gyárát a Lear Corporation Hungary Kft., mert a nagy élőmunkaigénye miatt az üzletág már nem tartható fenn nyereségesen Magyarországon – írja a Napi.hu. Az üzemben eddig kábelkorbácsokat készítettek, amelyeket személygépjárművekben alkalmaznak. A Lear volt az elmúlt húsz évben évben Gyöngyös önkormányzatának legnagyobb adózója.

Az amerikai járműipari vállalat október közepén jelentette be a gyárbezárást, azzal, hogy az elbocsátásokra decemberben kerül sor. A cég Gödöllőn lévő másik üzeme átvette volna a gyöngyösi gyár munkavállalóit, ám túlnyomó többségük nem akart ingázni az 50 kilométerre lévő városba. – Mindössze húsznál valamivel többen szegődtek át a Gödöllőre – mondta a napi.hu-nak Kozma Zsolt, a Lear Munkavállalók Szakszervezetének elnöke.

A munkavállalók nem félnek attól, hogy nem tudnak majd elhelyezkedni, hiszen a hevesi régióban számos vállalat létszámgondokkal küzd. A Lear az üzemi tanáccsal és a szakszervezetekkel egyeztetett a döntésről és a Munka törvénykönyve (Mt.) által előírt minimumnál jóval magasabb mértékben sikerült megállapodni végkielégítések és más juttatások mértékéről.

A gyárbezárás oka, hogy a társaság úgy ítélte meg, hogy az elektromos kábelelosztó egységek (kábelkorbács) gyártása Magyarországon már túl magas munkaerő-költséggel jár, ezért az eddig Gyöngyösön működő munkafolyamatokat Ukrajnába, Szerbiába és Romániába viszi. Ezeket az alacsony hozzáadott értéktartalmú kézi munkákat nem lehet robotizálni. Az ilyen jellegű folyamatokat a rendszerváltás idején hozták ide nyugatról, most már ezek mennek még keletebbre – magyarázta Kozma. Az üzemnél egyébként az átlagkereset az országos átlag közelében volt.

A Lear Corporation Hungary Kft. 2017-ben 672,25 millió eurónyi árbevételt produkált, adózott eredménye pedig 590 ezer eurónyi veszteséget tükrözött. Ehhez képest 2016-ban 642,6 millió eurónyi forgalmat bonyolított és 26,27 milliós adózott eredménnyel.