Búcsút inthetünk a magyar cukoriparnak?

Bár sokan joggal sajnálják a magyarországi cukorgyárak zömének bezárását, nem valószínű, hogy valaha újra lehet éleszteni az iparágat. Nagyanyáink idejében még stratégiai fontosságú cikknek számított, s egy évszázad alatt megtízszereződött a fogyasztása, de mára az első számú közellenséggé vált a „fehér halál”.

Idehaza is jelentősen visszaesett a fogyasztás: a nyolcvanas években fejenként 44 kilogramm cukrot használtunk el, 1990-re ez valamivel több mint 38 kilóra csökkent, manapság pedig 30 kilogramm körül alakul.

Ugyanez történt a fejlett világban, bár a tudósok szerint az emberek még mindig jóval több cukrot esznek, mint kellene. A WHO 2015-ös ajánlása szerint napi 50 gramm (ennél több van egy félliteres Coca-Colában) cukor elég egy felnőttnek. A felerészben túlsúlyos magyar lakosságról szóló hírek alapján nehéz elhinni, de a hazai fogyasztás nagyjából megfelel az ajánlásnak, és ez a jövőben még tovább csökkenhet. A rendszerváltás utáni balul sikerült privatizáció, az uniós csatlakozással járó korlátozások, majd a táplálkozási reform tehát alaposan betett a hazai cukorgyártásnak, ám az ágazat megmaradt résztvevői egyelőre nem adják fel – hacsak a klímaváltozás nem kényszeríti őket rá.

Tévhitek a cukorról

Nincsenek könnyű helyzetben, mivel az évek óta tartó kampány hatására – több országban, így nálunk is megadóztatják a sok cukrot tartalmazó termékeket – sokan már indokolatlanul tartanak a cukortól. A józanabb szakemberek azonban mindig is hangsúlyozták, hogy mérsékelt mennyiségben fogyasztva a kiegyensúlyozott étrend része lehet. Abban persze igazuk van a táplálkozáskutatóknak, hogy a túlzott cukorbevitel hozzájárulhat az elhízáshoz, a kettes típusú cukorbetegséghez, valamint a szív- és fogbetegségekhez. Teljesen azonban nem lehet kiiktatni az étrendünkből. Nem is szabad, mert fontos energiaforrást jelent számunkra.

– A sejtek elsődleges éltető anyaga a glükóz, köznapi nevén a szőlőcukor – tudjuk meg Kelemen Istvántól, a Cukorrépa Termesztők Országos Szövetsége főtitkárától. Ráadásul nem szokás kérdése, hanem velünk született tulajdonság, hogy a cukor édes ízét finomnak és táplálónak érezzük. Az ízek jelezték mindig is az ember számára, hogy mi ehető, és mi nem, segítségükkel könnyebben kiválaszthatta az édes, érett, energiadús, cukrokat tartalmazó gyümölcsöket. Épp ezért az élelmiszeriparban még nem tudták megoldani a cukor teljes mellőzését, mert minden más helyettesítő csak rontja az ételek állagát vagy az ízminőséget. Főleg, hogy a cukrot nem csak édesítésre használják, hanem sűrítésre, tartósításra, állagjavításra is.

Egyébként is rengeteg tévhit kering a köztudatban a cukor körül: ilyen például az, hogy a nádcukor jobb, mint a kristálycukor. Már a megfogalmazás is téves, a kristálycukor alapanyagát tekintve készülhet a főként Európában honos cukorrépából vagy a Dél-Amerikában és Ázsiában termelt cukornádból. Ha kémiai szempontból nézzük, akkor nincs is különbség közöttük: mindkettő szacharóz, egy egyszerű, kettős cukormolekula, amelyet glükóz és fruktóz (gyümölcscukor) alkot. Kalóriaérték szempontjából sem térnek el, csak az előállítás módjában: a cukorrépából a cukrot a lényerés során oldják ki úgy, hogy hőkezeléssel áteresztővé teszik a sejtfalakat, míg a cukornádnál préseléssel távolítanak el mindent a szacharóz mellől. Szakértők azt is az érzékcsalódás számlájára írják, hogy a nádcukor édesebb a répából kivont társánál.

– Az egyedüliként megmaradt kaposvári gyár, amikor elfogy a magyar cukorrépa, nádcukrot dolgoz fel, és azt ugyanolyan kristálycukorként adja el, mint a répából készültet. Senki sem tudja megmondani a különbséget – mondta lapunknak Raskó György agrárközgazdász, aki maga is foglalkozik cukorrépa-termeléssel. Annyi írható a nádcukor javára, hogy a természetes feldolgozási folyamatnak köszönhetően egészségügyi szempontból hasznos vitaminok, nyomelemek és ásványi anyagok maradnak benne, de olyan csekély mennyiségben, hogy szinte szóra sem érdemes.

Romló esélyek

– Ám nem is az a valódi probléma, hogy van-e különbség az ízük között. A gond az, hogy az idehaza előállított répacukor soha nem lesz versenyképes a nádcukorral szemben. Utóbbi esetében az egy hektárra jutó megtermelt cukormennyiség hat-hétszerese annak, mint amennyit cukorrépából lehet kinyerni, tehát sokkal olcsóbb az előállítása – szögezi le Raskó György. Ráadásul a világ cukortermelésének több mint 70 százalékát cukornádból nyerik ki. Azért maradhatott mégis sokáig erős az európai répatermelés és cukorgyártás, mert a hidegháború éveiben a kontinens keleti és nyugati felében egyaránt önellátásra törekedtek, mindegy, milyen áron. Az Európai Unióban is jelentős támogatást adtak a termelőknek ahhoz, hogy megvédjék az ágazatot az alacsonyabb világpiaci ártól. Brazília, Ausztrália és Thaiföld azonban a Kereskedelmi Világszervezetnél (WTO) megtámadta az EU exporttámogatási rendszerét, így 2006 óta fokozatosan le kellett építeni a cukorpiac védelmét, és azoknak a cukorrépa-termelőknek, valamint -gyártóknak adtak támogatást, amelyek felhagytak tevékenységükkel.

– Idehaza 2008-ban volt a mélypont, amikor mindössze 6800 hektáron termeltek cukorrépát – idézi fel Kelemen István. Összehasonlításképpen: 1995 körül 120 ezer hektáron folyt a termelés, igaz, akkoriban a termésátlag hektáronként 40 tonna alatt alakult, míg ma 67 tonna körüli az átlaghozam a technológia fejlődésének és a jobb répafajtáknak köszönhetően. Ugyanakkor az Európai Unióban magasabb, hektáronként 73 tonna az átlaghozam, hiszen a cukorrépának sokkal inkább megfelel az óceáni, esős, hűvösebb éghajlat, ami a fő termelő Francia-, Német- és Lengyelországra jellemző.

Létfontosságú a támogatás

A hazai cukorrépa-termesztők számára új helyzet állt elő 2017 után, amikor a maradék uniós cukorkvótát is eltörölték, vagyis hirtelenjében mindenki annyit termelhetett, amennyit akart. Sajnos a termelők és a gyártók nem tanultak a tejtermelésben két évvel korábban lezajlottakból: a megnyíló lehetőségek ott is hirtelen többlettermeléshez és a vele együtt járó áreséshez vezettek.

A nagy liberalizáció hatására rögvest 15,2 százalékkal nőtt a cukorrépa vetésterülete Európa-szerte, s mostanra mintegy 4 millió tonna cukorfelesleg halmozódott fel az unióban. Eközben az egész világpiacon is túltermelés mutatkozott, ami jelentős áreséshez vezetett. Hozzá kell tenni, a cukor világpiaci ára nemcsak a kereslet-kínálati viszonyoktól függ, hanem a kőolaj világpiaci árának változásától (a cukornádból ugyanis bioetanol is készülhet), a brazil reál és az amerikai dollár árfolyamától, más édesítőszerek (izoglükóz) felhasználásától, az EU bioüzemanyag-politikájának alakulásától, és még sorolhatnánk a bonyolult összefüggéseket.

Ma ott tartunk, hogy Magyarország egyetlen cukorgyárában – ez a Magyar Cukor Zrt. kaposvári feldolgozóüzeme – tonnánként 21-22 eurót ajánlottak a répáért, amelyet a különböző jogcímen adható kiegészítésekkel 24-25 euróra lehetett feltornázni.

– Ez az önköltségi árat sem éri el, mivel 500 ezer forint alatt nem lehet megúszni egyhektárnyi cukorrépa termelését. Ha nem lenne az uniós földalapú támogatás (hektáronként mintegy 70 ezer forint) és a hektáronkénti mintegy 150–160 ezer forintnyi, termeléshez kötött nemzeti kiegészítés, akkor senki sem foglalkozna idehaza cukorrépa-termeléssel – fogalmaz Raskó György. Ezért létfontosságú, hogy 2021 után is legyen hasonló mértékű kiegészítő támogatás. Mint hozzátette, Lajoskomárom környékén valaha 600 hektáron termeltek cukorrépát, mára viszont 120 hektárra zsugorodott a termőterület, noha tavaly 90 tonna répát szedtek fel hektáronként, ami rendkívül jó termésátlagnak számít. De ezzel is felhagynak, ha megszűnik a támogatás, vagy elromlik a cukorrépa-kiszedő gépük.

Kelemen István derűlátóbb: szerinte az idei év még nehéz lehet, de a piaci zavarok kezdenek lecsengeni. Tavaly már kevesebb cukrot állítottak elő Európában, így az árakat lenyomó fölösleg lassan eltűnhet. Abban is bízik, hogy a jelenlegi hazai támogatási összegek 2021-2022-ben is fennmaradnak, vagyis megéri még termelni. Idehaza legutóbb csaknem 300 gazda közel 14 ezer hektáron vetett cukorrépát.

Ám minden számítást keresztülhúzhat a klímaváltozás: mindkét szakember szerint aggasztóan változik hazánk éghajlata. A cukorrépa számára különösen pusztító hatású, hogy a csapadék eloszlása nem egyenletes, a hőmérséklet átlagszintje emelkedett, s emiatt a kánikulai viharok nagy károkat tudnak okozni a termésben. Ráadásul új betegségek jelentek meg: a délről terjedő makrofominás gyökérrothadás vagy a cerkospóra akár napok alatt tönkreteheti a teljes termést. Kérdés, folytatódik-e ez a folyamat, s végleg lehetetlenné teszi a magyarországi cukorrépa-termelést, vagy megállítható még az éghajlatváltozás.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/18. számában jelent meg, 2019. május 3-án.

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/18. számban? Itt megnézheti!