Egyelőre elmarad a CATL debreceni bővítése
A CATL tervezett akkumulátorgyára ellen tiltakoztak Mikepércsen 2023. március 15-én (Fotó: Magyar Hang/Szabó Zsolt László)

Felfüggeszti a debreceni akkugyár második ütemének előkészítését a kínai CATL, mert Trump vámháborús fenyegetései miatt bizonytalannak látják a piacot – írta a Telex. Az eredeti 2022-es tervek szerint 3000 milliárd forintból egy 100 gigawattórás kapacitású óriásgyárat épített volna fel Debrecenben a CATL. A lap értesülései szerint azonban csak az építkezés első üteme fog megvalósulni, melynek keretében 1000 milliárdot költenek el, azaz az eredeti terveknek mindössze a harmadát költi el Magyarországon a világ legnagyobb akkumulátorgyártója.

Az indokok között a lap szerint a Donald Trump amerikai elnök által indított vámháború is szerepel, hiszen a mai napig bizonytalan, mi lesz annak a vége. A döntéshez az is hozzájárulhatott, hogy még mindig zajlik a CATL működéséhez szükséges környezethasználati engedély ügyében indított per. Civilek szerint ugyanis több szempontból hibásan adták ki a CATL engedélyét, a perben velük szemben álló kormányhivatal ugyanakkor ragaszkodik ahhoz, hogy az engedéllyel minden rendben. Az eljárás évek óta húzódik. De vélhetően az sem segít, hogy mélyrepülésben van a magyar akkuipar. A lap megkereste a gyárat, amely azt válaszolta: „Annak érdekében, hogy a termelés a lehető leghamarabb megkezdődhessen, jelenleg teljes erőnkkel az első gyáregységünk befejezésére és a gyártás elindítására összpontosítunk. A második gyártóegység kivitelezésének megkezdéséről alapos mérlegelést követően születik majd döntés, szem előtt tartva a legújabb akkumulátortechnológiai újításokat és megrendelőink igényeit”. A magyar állam nagyságrendileg 340 milliárd forinttal támogatja a projektet – értelemszerűen ez is gyáregységenként jár, vagyis az első gyáregység után csak az összeg harmada. A pénzt a cég még nem kapta meg. Korábban arról is jelentek meg hírek, hogy akár egy évet is csúszhat a cellagyártás indulása Debrecenben, mert még nem kezdődött meg az üzemhez kapcsolódó szennyvíz- és víziközmű-fejlesztések egy részének kivitelezése.

Frissítés!

– Valótlanok azok a híresztelések, amelyek szerint a CATL felfüggeszti a második debreceni gyáregysége beruházását – közölte cikkünk megjelenése után a társaság. Mint írták, a CATL központ szakemberei jelenleg felülvizsgálják a Debrecenben tervezett második cellagyár technológiáját és beruházási ütemtervét azzal a céllal, hogy a legfejlettebb, legalacsonyabb kibocsátású és energiahatékonyabb megoldások valósuljanak meg magyarországi telephelyén. A második ütem megvalósulása azonban sosem kérdőjeleződött meg. Eközben a vállalat az első debreceni gyáregység befejezésére összpontosít annak érdekében, hogy a lehető leghamarabb megkezdődhessen a cellagyártás – fogalmaztak.