
Összesen 1035 milliárd forint értékű állami vagyont ajándékozott el az MNV Zrt. négy év alatt – összesítette a Népszava az állami vagyont kezelő cég 2020 és 2023 közötti éves beszámolóit, amelyből a tavalyi adat még hiányzik. Eközben a privatizációból 129,9 milliárd forint bevétel keletkezett, abból is 93,8 milliárd még 2020-ban.
A Népszava most annak apropóján számolt, hogy a hadiipar ékköveit is privatizálják, s a magyar védelmi ipari érdekeltségeket tömörítő állami N7-től a 4iG vesz többségi tulajdonrészt kilenc kiemelten fontos vállalatban. Az NGM szerint 80 milliárd forint lehet az ár.
A korábbi ajándékozások közül azt emeli ki a lap, hogy a Mathias Corvinus Collegium a Mol és a Richter részvényeinek 10-10 százalékát megkapta az államtól ingyenes vagyonjuttatásként. Az ezermilliárd forintnál is nagyobb ajándékozás legnagyobb része azonban ingatlantulajdon, ezeket alapítványok, néha önkormányzatok és más szervezetek kapták meg.