Elhunyt a Strabag 44 éves vezérigazgatója, aneurizmavérzés okozta a halálát
Klemens Haselsteiner (Fotó: Strabag)

Meghalt Klemens Haselsteiner, a Strabag osztrák építőipari konszern vezérigazgatója. A 44 éves férfi „hirtelen és váratlanul” hunyt el – jelentette be a Strabag, Európa egyik legnagyobb építőipari vállalata. Az osztrák média idézte a vállalat szóvivőjét, aki szerint Haselsteiner természetes halállal hunyt el. Eddigi feladatait most ideiglenesen az igazgatóság többi tagja veszi át.

A Strabag világszerte mintegy 86 ezer embert foglalkoztat. A vállalat Ausztrián és Németországon kívül számos kelet- és délkelet-európai országban tevékenykedik, így Magyarországon is. A vállalat saját adatai szerint 2024-ben több mint 19 milliárd eurós éves forgalmat ért el. A Der Standard című osztrák napilap szerint a Strabag mintegy 31 százaléka közvetve a Haselsteiner család tulajdonában van, míg a Raiffeisen/Uniqa mintegy 32 százalékkal rendelkezik. Oleg Deripaszka orosz oligarcha Rasperia nevű cégének 24 százalékát befagyasztották. Haselsteiner 2020 óta volt az igazgatótanács tagja, 2023 januárjától pedig elnöke. Egyik deklarált célja az volt, hogy az építőipari csoportot klímasemlegessé tegye – írja a német Die Zeit. Klemens Haselsteiner Hans Peter Haselsteiner építőipari mogul legidősebb fia volt, nős volt, három gyermekkel.

A Strabag neve az elmúlt napokban Magyarországon is a figyelem középpontjába került, Lázár János építési és közlekedési miniszter ugyanis a céget tette felelőssé a Szikszó-Miskolc autópálya-szakasz megsüllyedéséért. „A károk helyreállítása az osztrák kivitelező, a Strabag felelőssége. A rosszul végzett munka miatt az út teljes újjáépítése szükséges, amit a jövő hónapban fognak elkezdeni” – közölte. Lázár szerint az eset tanulsága, hogy a Strabag nem jó vállalat, nem jól dolgozik, és nincs szükség arra, hogy Magyarországon megbízásokat kapjon.

Frissítés:

Az osztrák Kronen Zeitung adott hírt a halál okáról, amit a gyászoló család is megerősített: Haselsteiner egy Felső-Karintiai fürdőben vendégeskedett, mikor aneurizmavérzése lett, ami a halálához vezetett. Ez az aorta, az érfal gyengesége miatt alakul ki, amikor az ér fala kiboltosodik, kireped, vérzés alakul ki, és ez életveszélyes állapotot okoz. Az orvosi ellátás és a mentők gyors kiérkezése ellenére a 44 éves férfin már nem tudtak segíteni – teszi hozzá a lap.