Emberek százait küldhetik el a megroppant Dunaferrtől

Emberek százait küldhetik el a megroppant Dunaferrtől

A Dunaferr dunaújvárosi üzemének bejárata (Fotó: Wikipédia)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Több száz dolgozó veszítheti el a munkáját a dunaújvárosi Dunaferrnél – írja a 24.hu a portálhoz eljutott levél alapján. Eszerint Evgeny Tankhilevich, a Dunaferr cégvezetője keddi dátummal bejelentette, hogy leépítés következik a cégnél. A lépést a mintegy fél éve fennálló komoly gazdasági és pénzügyi veszteségekkel indokolta.

A levél szerint a helyzet komoly és súlyos, a tét pedig a vállalat jövője. A cég vezetője kitért rá, hogy a 2019-es év rendkívüli kihívások elé állította az európai acélgyártókat. A legnagyobb acélfelhasználó iparágak visszaesése keresletcsökkenést okozott, miközben emelkedtek a vasérc- és szénárak. Többek között emiatt a Dunaferr is a termelés visszafogására kényszerült.

A Dunaferr az idei első negyedévtől jelentős veszteségeket volt kénytelen elkönyvelni, amelyekre már nem nyújt fedezetet a 2017-2018-ban képzett tartalék, ezért döntött a cég a leépítés mellett. Az elbocsátás elsősorban az adminisztrációt és a karbantartás területét érinti majd. Ezt a portál megkeresésére a szakszervezet is megerősítette.

László Zoltán a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke azt mondta, hogy 300-400 dolgozót küldhetnek el. Az elbocsátás közvetve érintheti a beszállítókat is, így összességében akár 500 ember munkája is megszűnhet a szakszervezet szerint. A levélből az is kiderül, hogy a cég a kormányzattól kér segítséget.