
„Csupán átmeneti, technikai jelenség, amelynek hátterében a húsvéthatás áll, vagyis, hogy 2024-ben a húsvét március végére esett, míg idén április második felére, így a húsvéti nagybevásárlások hatása idén teljes egészében áprilisban érvényesült” – kommentálta az elemzőket is meglepő gyenge márciusi kiskereskedelmi forgalmat a Nemzetgazdasági Minisztérium.
A kiskereskedelmi forgalom volumene márciusban az árréssapka akkori bevezetése ellenére éves szinten 0,4 százalékkal nőtt, havi szinten viszont 0,4 százalékkal csökkent, ami az elemzőket is meglepte.
Az NGM arra hívta fel a figyelmet, hogy a húsvét jelentős hatással van a hazai vásárlási szokásokra: „az ünnepet megelőző 1-2 hétben jelentősen növekszik a háztartások fogyasztása az élelmiszer és az élelmiszer jellegű termékek esetében egyaránt. 2024-ben a húsvét március végére esett, míg idén április második felére, így a húsvéti nagybevásárlások hatása idén teljes egészében áprilisban érvényesült”.
Az NGM a fentiek, és az online pénztárgépek adatai alapján az év eddigi legdinamikusabb növekedésére számít, ami akár 5-6 százalék fölötti is lehet áprilisban.
Szerintük a két hónapot együttesen kell vizsgálni, és így „továbbra is egyértelmű a kiskereskedelmi forgalom bővülése, amelyet a kormány árcsökkentő intézkedései és a lakossági bizalom erősödése is támogat”. Ezt az első negyedéves adatokkal támasztják alá, ami 2,7 százalékos növekedést mutattak a tavalyi azonos időszakhoz képest.