Feljelentést tett az ÁSZ a jegybanki alapítványok ügyében
A Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány (PADA) és több más alapítvány székházának főbejárata az I. kerületi Döbrentei utca 2-ben. (MTVA/Bizományosi: Róka László)

Az ÁSZ az ellenőrzés során a feltárt tények alapján több bűncselekmény gyanúját állapította meg, ezért az ÁSZ tv. 30. § (1) bekezdése alapján az ügyészségen feljelentést tett – olvasható az Állami Számvevőszéknek a 2014-ben alapított jegybanki alapítványokat vizsgáló jelentése 19. oldalán.

Direkt36: Hatalmas vagyonvesztést és más súlyos problémákat talált az ÁSZ Matolcsyék alapítványánál
Magyar Hang

Direkt36: Hatalmas vagyonvesztést és más súlyos problémákat talált az ÁSZ Matolcsyék alapítványánál

Felmerült a korábbi jegybankelnök fiának, Matolcsy Ádámnak a neve is.

Az elmúlt napokban derült ki, hogy az ÁSZ tavaly vizsgálatot indított a 2014-ben a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által alapított, 266,4 milliárd forint vagyonnal létrehozott hat Pallas Athéné jegybanki alapítvány jogutódja, a 2019-ben alapított Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány (Alapítvány) működése ügyében. A ma megjelent jelentésből kiderül, hogy az Alapítvány hosszú évekig ellenőrzés nélkül működött, hiszen a számvevőszéki szakemberek megállapították, hogy „az alapítói kontrollt az MNB igazgatósága az ÁSZ felhívását követően kezdte el érdemben gyakorolni, amikor 2024. tavaszán felkérte az Alapítvány felügyelőbizottságát soron kívüli vizsgálatok lefolytatására, az Alapító tájékoztatására.”

A vizsgálat eredménye szerint az Alapítvány vagyonát kezelő OPTIMA Befektetési Zrt. a jegybank közeli Neumann János Egyetemért Alapítvány (NJE Alapítvány) által lejegyzett 127,5 milliárd forint értékű kötvénycsomag és 170 millió euró (cca. 68 milliárd forint) értékű banki hitel bevonásával mintegy 500 milliárd forint, jelentős részben – 407 milliárd forint közpénzből – származó vagyonnal gazdálkodott. Az ÁSZ vizsgálata rámutat, „a befektetéseket az OPTIMA Befektetési Zrt. egy lényegében átláthatatlan, a valós vagyon értékelését szinte ellehetetlenítő, közvetlen vagy közvetett tulajdonában álló gazdasági társaságok és magántőkealapok által alkotott cég- és befektetési struktúrán (OPTIMA csoport) keresztül hajtotta végre. Az OPTIMA csoport – az alapítói célokkal ellentétesen – magántőkealapok közbeiktatásával több országon és vállalkozói szinten átívelő, rendkívül bonyolult céghálózatot épített fel, melyek kialakítására az ÁSZ nem azonosított racionális gazdasági indokokat.”

Varga Mihályék kivizsgálják Matolcsy egyik utolsó intézkedését
Magyar Hang

Varga Mihályék kivizsgálják Matolcsy egyik utolsó intézkedését

„Minden jogi lehetőségre és területre kiterjedő” vizsgálatot ígér az új jegybankelnök.

A jelentés rámutat, az alapítványi vagyon kezelője két olyan társaságba fektetett indokolatlan felárat fizetve több száz milliárd forintot, amelyekről – megfelelő szakértői elemzés alapján – már a befektetési döntés meghozatalakor is lehetett volna látni, hogy észszerűtlen befektetések. Az így elszenvedett veszteség értéke százmilliárdos nagyságrendű.