GKI: a települések 87 százalékán csak álmodhatnak a KSH által mért átlagfizetésről

GKI: a települések 87 százalékán csak álmodhatnak a KSH által mért átlagfizetésről

Fotó: Unsplash/Annie Spratt

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

A nettó átlagkereset 58 ezer forinttal volt alacsonyabb 2020-ban, ha nem csak azokkal számolunk, akiknek a fizetését a KSH beveszi a kereseti adatokba – számolta ki a GKI. 

Mint a jelentést ismertető Hvg.hu írja, a Központi Statisztikai Hivatal csak a legalább 5 főt foglalkoztató cégek, valamint az állami, önkormányzati vállalatok teljes állásra bejelentett dolgozóinak fizetéséből számol, a GKI viszont most a NAV adatait felhasználva arról készített számítást, hogy az összes dolgozó magyarnak mekkora volt az átlagkeresete (azért 2020-as adatokkal számoltak, mert a 2021-esek még nem ismertek).

Számításuk alapján a KSH 268 ezer forintos adatánál jóval kisebb összeget, 210 585 forintot kapunk így, ráadásul a települések 87 százalékán kevesebb volt a helyi átlag, 43 százalékban a 160 ezer forintot sem érte el, ezek közül 12 százalékban pedig a 120 ezer forintot sem.

Az élen Budapest áll 276 ezer forintos nettó fizetéssel – ráadásul az összes településtípus közül a fővárosban nőttek a legnagyobb mértében a keresetek –, de Pest megye 231 ezres és Győr-Moson-Sopron 225 ezres mutatója is az országos átlag fölött van. A lista alján Nógrád 175 ezres, Békés 173 ezres, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 163 ezer forintos átlagfizetése található.

A megyei jogú városokban 225, a kisebb vidéki városokban 204, a falvakban pedig 178 ezer forint volt a nettó átlagkereset havonta.

A Magyar Hang több cikkben is foglalkozott már azzal, hogy mennyire félrevezető a KSH átlagbérszámítása. – Az átlagbérszámításnál sokkal hitelesebb képet ad a medián bér számítása. Ennek lényege, hogy azt az értéket keresik meg statisztikai módszerekkel, amely a bérek tökéletes középértéke, vagyis azt az összeget, amelynél pontosan ugyanannyian keresnek többet, mint amennyien kevesebbet – mondta lapunknak 2021 tavaszán Mellár Tamás. a KSH korábbi elnöke, a Párbeszéd-frakcióban ülő parlamenti képviselő. Akkor azt mondta nekünk, hogy a 2020-as évre úgy becsüli, hogy a bruttó átlagkereset 280-290 ezer forint lehetett, ennek nettója pedig valahol kétszázezer forint körül alakulhatott, vagyis az átlagos magyar hó végén ennyit vihetett haza. Mint látható, az általa becsült összeg körülbelüli összeg körülbelül annyi, mint amit a GKI most kiszámolt.

Címkék: GKI, átlagkereset