Vészesen gyengül a forint, közel a 400-as euró

Az euróval és a dollárral szemben is a történelmi mélypontjához közel állt péntek reggel a forint, majd délelőtt ismét elkezdett esni a borongós nemzetközi befektetői hangulatban, illetve a negatív magyar reálkamat és az EU-s viták mellett – írja a Portfólió. Eközben a régiós valuták, így a cseh korona stagnál, a lengyel zloty erősödik. Ez is mutatja, hogy elsősorban magyarspecifikus okai vannak a pénteki  gyengülésnek, és ez összefügghet a pénteki kormányzati nyilatkozatokkal, amelyek nem éppen piacbarát üzeneteket tartalmaztak – állapítja meg a portál.

A Reuters hírügynökség péntek délelőtti devizapiaci összefoglalójában is úgy fogalmaz, hogy a forint alulteljesíti a régiós társait, ami elsősorban most azzal függ össze, hogy a magyar kormányfő jelezte: fenntartja a kormány az árstop intézkedéseket.

Mindezek után a forint-dollár árfolyam történelmi mélypontot ért el, 376,7 forintot kell fizetni egy dollárért, ami 1,1 százalékkal múlta alul a csütörtöki negatív rekordot is. Péntek kora délután, 398,8-as árfolyammal hajszálra vagyunk a 400 forintos euró-árfolyamtól, ami szintén történelmi mélypontot jelentene. Az elmúlt egy évben közel 15 százalékot vesztett a forint az európai közös valutával szemben. 

„Szállnak ki a magyar eszközökből egyes befektetők a különadók kivetése óta. Ezt leginkább az OTP Bank papírjainak az árfolyamának alakulásán lehet követni, de a forint is nagy ingadozásokat mutat. Ha átmegy a 400-as szinten az árfolyam, akkor könnyen elképzelhető, hogy ott nem állunk meg” – magyarázta a portálnak egy devizapiaci kereskedő.

Hozzá kell tenni, hogy a befektetők hangulatát valószínűleg az sem javította, hogy Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter pénteken közleményt adott ki, miszerint a kormány számára elfogadhatatlan a Ryanair tisztességtelen jegyárusítási gyakorlata. Ez a reakció azután jött, hogy a Ryanair azonnal megemelte a jegyárakat a kormány extraprofitokra kivetett különadója miatt. 

Nekimegy a kormány a Ryanairnek, mert az utasokra hárítja az extraprofitadót
Magyar Hang

Nekimegy a kormány a Ryanairnek, mert az utasokra hárítja az extraprofitadót

Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter fogyasztóvédelmi vizsgálat elrendelését indítványozta.