
– Paks 2 egyik orosz fővállalkozó cége, az „Orgenergosztroj Intézet RT” is tömeges elbocsátásba kezdett néhány napja – írta a Facebookon Hadházy Ákos. A független országgyűlési képviselő egy hozzá eljutott felmondólevél alapján azt írta, hogy a társaság a „negatív gazdasági hatások miatt kialakult helyzetre tekintettel” kezdett elbocsátásokba. „Az engem informáló munkások szerint már nem csak a német mélyépítő cég, hanem az oroszok is levonulnak és sok száz embert (nem csak magyarokat, hanem orosz, kazah és török munkavállalókat) is kirúgnak. Az Orgenergosztroj Intézet RT amúgy nagyon szép cég, az orosz anyavállalat magyar fiókcége, amelyik Paks építésének egyik főszereplője lenne a propagandacikkek szerint. A cégadatbázis szerint 495 alkalmazottuk van (illetve ezek szerint csak volt), az elmúlt években semmi bevételük nem volt, így pl tavaly 1 milliárd hiányt produkáltak” – fogalmazott a képviselő.
Hadházy Ákos szerint a munkások azt állították, hogy rendszeresen kaptak késve fizetést, „és a munkakörülmények sem éppen nyugatiak voltak”. A munkásokat nem értesítették arról, hogy később esetleg folytatódik-e a munka, „néhányan úgy tudják, hogy talán majd májusban, júniusban, de addig biztosan nem fog semmi történni Pakson”. Korábban az építkezésen szintén dolgozó német Bauer is sok embert elbocsátott.