A mama mindig teli szatyorral megy
Most éppen „házi” tojást, egy zacskó pirospaprikát, kertben szedett szilvát, akácmézet, meg egy jókora darab füstölt oldalast visz magával a lányáéknak. Győr környékén, egy átlagos magyar faluban ül a kocsimba. Azt mondja, jó, hogy nem kell vezetnie az M1-esen, nincs messze a határ, de idegesíti a rengeteg kamion. Mindenesetre majdnem Hegyeshalomig a sztrádán megyünk, aztán lekanyarodunk a régi, Nickelsdorfba vezető 1-es útra, hogy ne kelljen osztrák matricát venni. A határátkelő majdnem a régi, a rengeteg kanyar megmaradt, csak a betontömbök hiányoznak. Az osztrák vámos int, hogy haladjunk. Furcsa, de egy picit még mindig a gyomromban érzem, hogy átléptem a magyar–osztrák határt.
Márta hatvanöt éves, és negyven év szolgálat után ment nyugdíjba. Elfoglaltsága a háztartáson kívül azért van, egy ingatlanközvetítő irodába jár dolgozni. A férje szintén nyugdíjas, de azért kamionozik még, egy héten kétszer-háromszor „beugrik”, de már csak a belföldet vállalja. A lánya, meg a veje akkor döntötte el, hogy Ausztriában telepednek le, amikor megszületett az első baba, és már nagyon terhes volt, hogy a férj naponta ingázik az ausztriai munkahely, és a győri otthon között.
Oxfordba mentem, majd jövök | Magyar Hang
Nem olcsó, mégis megéri brit egyetemre járni. Tudósítónk három évet tanult Manchesterben, most Oxforba készül mesterképzésre, és összeszedte, mivel kell szembenéznie annak, aki brit egyetemre szeretne jelentkezni.
– Majdnem elfelejtettem, hogy viszek fürjtojást is, meg persze Túró Rudit, ami nélkül talán a gyerekek haza is küldenének. Ja! Viszek üdítőitalt is, imádják, mert nincs benne tartósítószer. Legjobban a sárgarépa, meg az alma jön be nekik. Először nagyon rosszul esett, hogy a lányomék Ausztriába költöztek, gondoltam, hogy pfú, itt a világvége, mert azért nem mindegy, hogy harminc kilométerre vagy százharmincra van a gyerek. De aztán beletörődtem. Tudom, hogy nem cserélték rosszabbra, sőt!
– Á, az fel sem merült, hogy hazajöjjenek! A kisebbik gyerek már kinn született. Az egyik osztrák óvodába, a másik osztrák iskolába jár, így aztán előfordul, hogy németül beszélnek egymáshoz, amit én persze nem értek. Milyen gyakran megyek hozzájuk? Az első időkben minden hétvégén a gyerekekre vigyáztam, mert a szülők dolgoztak, most már kéthetente megyek, de ezt el is várják. Hogy mi lesz a gyerekekkel? Hát, az biztos, hogy osztrákok lesznek, de a magyarságukat nem adják fel. A családot befogadták. Ez fontos, mert ha a gyerekeket nem hívnák zsúrokra, partikra, az rosszul esne nekik, de hát hívják őket. Hogy miért kizárt, hogy hazajöjjenek? Mert nagyságrendekkel jobbak kinn a körülmények! Dolgoznak, és nagyon szépen boldogulnak.
Ákos, aki már húsz éve „kinn” dolgozik
– 1999-ben érettségiztem Győrben, aztán két évig pincérnek tanultam és a szakmában dolgoztam, de már akkor tudtam, hogy boldogulni csak külföldön lehet. Elkezdtem németül tanulni, és amikor kikerültem Németországba, már nem nagyon voltak nyelvi problémáim. München mellett egy kisvárosban kezdem. Emlékszem, amikor 2002-ben bejött az euró, havi kétezer, kétezer-ötszáz eurót tudtam félretenni. Egy étteremben dolgoztam heti hat napot. A szállás ugyanabban az épületben volt. Sok pénzt kerestem, de amikor az ember fiatal, elmegy a pénz csajokra, piára, és bár a szüleim bíztak benne, hogy Győrben veszek majd lakást, végül egy sportkocsit vettem, amit pár hét alatt sikerült is összetörnöm. Aztán 2003 körül nem hosszabbították meg a vízumomat, merthogy Magyarország még nem volt EU-tag. Haza kellett jönnöm, és kilenc hónapig munkanélküli voltam. Aztán változott a helyzet, Ausztriában válogathattam a lehetőségek között.
– Először egy autópálya melletti étteremben dolgoztam felszolgálóként, aztán a schwechati repülőtéren egy étteremben. Nemzetközi volt a társaság. Én a koszovói albánokon meg a szerbeken kívül mindenkivel, horvátokkal, szlovákokkal, lengyelekkel, mindenkivel jól kijöttem. Szó sincs arról, hogy előítéletes lennék a balkáni népekkel szemben, de ki nem állhatom, ha valaki állandóan seftel, és pofátlanul át akarja verni a munkaadóját. Reptéren dolgozni nem egy álom. Ahhoz, hogy hajnali négykor kinyiss, időben ott kell lenni, és ez bizony fél hármas felkelést jelent. A repülőtéri meló iszonyúan stresszes! Az emberek egyszerre csekkolnak be, és egyszerre kell őket kiszolgálni. Mindenki ideges, sokan eleve félnek a repüléstől, de nekünk muszáj mosolyogni. Na, erre képtelenek a régi Jugoszlávia területéről érkező emberek! Megcsinálják azt, ami kötelező, de semmi pluszra nem hajlandók.
Tiborc a gyárban - álruhás tudósítónk elmeséli, milyen az élet a magyarországi üzemekben | Magyar Hang
A melósok többsége vidéki, sokan órákat utaznak, hogy munkakezdésre beérjenek.
– Most egy bevásárlóközpont éttermében dolgozom, mondjuk úgy, hogy teremfőnökként. Hat felszolgálót kell irányítani. Kétezer euró az alapfizetés, erre jön a jutalék. Megmondom őszintén, szeretnék továbblépni. A pénz rendben volna, de rengeteget kell dolgozni, a kollégáim munkabeosztásától kezdve a takarításon át, a pénztárgép ellenőrzéséig, minden az én dolgom. A szerződésem szerint maximum ötven órát dolgozhatom egy héten. Igazából a felelősség nyomaszt, a napi meg a havi leltár, az ital-automaták elszámolása, meg amit már említettem. A kollégák? A főnököm osztrák, a hozzám beosztott kollégák hetven százaléka szintén osztrák, velük jól kijövök. Az osztrák vendégek nem igazán a kedvenceim. Az üzletek szórják az ajándékutalványokat, és hát, a helyiek tolonganak a háromeurós rántott húsért, az egyeurós kávéért és süteményért. Az osztrák vendégek, néha úgy érzem, mintha mindent ingyen akarnának.
– A fiam hétéves, a lányom öt. Ők már németül beszélnek, de mindig is magyarok lesznek! Nekünk csak magyar útlevelünk van, mellette egy osztrák társadalombiztosítási kártya. A Facebookon szoktak összejönni a helyi magyarok. Pár napja rendeztek egy grillpartit, de sajnos nem tudtunk elmenni, mert én dolgoztam, a gyerekek meg otthon voltak Magyarországon. A képeket megnéztem, úgy látszik, jó volt a hangulat.
Juli, a feleség, aki eleinte félt
– Az egy dolog, hogy eldöntöttük, elég az ingázásból, Ausztriában telepedünk le. De egy dolog az elhatározás, a másik, hogy mik a lehetőségek. Mi egy lakóparkban élünk, lakásszövetkezettől béreljük a nagyjából száztíz négyzetméteres lakásunkat, nappalival, három szobával, hatalmas terasz és egy apró kis kert tartozik hozzá. A lakás nagyságától függően harminc- és százezer euró körül van a beugró. A havi albérleti díj nagyjából hatszáz euró, ehhez jön még a rezsi. Egész Ausztriában elterjedt a lakásszövetkezeti konstrukció, amiben az a kedvező, hogy a bérleti díj egy része megtakarításként halmozódik, és tíz év után meg lehet venni a lakást. Az árba beleszámít az önerő, ez nálunk negyvenezer euró volt, ehhez jön a bérleti díjból összeszedett megtakarítás. Ami minket illet, három év múlva körülbelül százezer euróért a mienk is lesz.
– Említettem, hogy volt bennem félelem, mert a kezdéshez hitelt kellett felvennünk, de azt is, meg a későbbi hiteleket is már mind visszafizettük. Elég sok magyar lakik itt, a lakóparkban meg a környéken is. Egyetlen családról tudok, amelyik hazaköltözött Magyarországra, honvágyuk volt, az asszonynak hiányzott a mama. Ha őszinte akarok lenni, lehet, hogy én is csak azért vagyok magabiztos, mert anyu gyakran jön. Eleinte ő vigyázott a gyerekekre. Itt, Burgenlandban kevés a bölcsőde, borzasztó hosszúak a várólisták. A lányom óvodás, ebéddel együtt ez havi kétszáz euróba kerül, de ennek kevesebb mint fele visszaigényelhető. Az iskola, az oktatás ingyenes, de a napközi ebéddel együtt havi száz euróba kerül, és az év eleje mindig húzós, amikor a könyveket kell fizetni. Kiadás azért van bőven, mert rengeteget viszik a gyerekeket kirándulni, szerintem túlzás hétéves srácokat kéthetente kirándultatni. A fiam szeret iskolába járni, pedig – és ez egyáltalán nem gyakori – egyetlen magyar az osztályában.
Vízszerelő leszel, s katona! Állami állásbörzén jártunk | Magyar Hang
Szerelőüzem, ahol a pékekre esküsznek, a buszvezetők tömegeit elnyelő BKV és a magyar hadsereg, ahol máris robbanthatunk – körülnéztünk a fővárosi kormányhivatal állásbörzéjén.
– Az osztrákokon kívül rengeteg nemzet képviselteti magát, a barátai közt van szlovák, indiai, török, de még brazíliai is. Az iskolában van egy magyar klub, egy tanító néni gyűjti össze a gyerekeket, meséket olvasnak, énekelnek magyarul. Szerintem örülnek, ha egymás közt lehetnek. Otthon kizárólag magyarul beszélünk, de a gyerekek néha németül tudják csak kifejezni magukat, ilyenkor segítünk nekik. Miattuk csak osztott munkaidőben tudok dolgozni. Amikor adódott a lehetőség, beálltam házmesternek. Anyu persze sopánkodott, hogy mégiscsak diplomás vagyok, de ez a fajta munka engem egyáltalán nem zavar. Itt, a lakóparkban kétszintesek az épületek, mindegyikben van lift. Hat lépcsőházat tartok tisztán, a férjem vágja a füvet, metszi a sövényt. A munkaidőmmel szabadon rendelkezem, havi ezer euróért. Miért ne vállaltam volna el?!
– Hogy néz ki a családi költségvetés? Havi ezernégyszáz euró a kiadásunk, a lakbér, a rezsi, az iskola és az óvoda. Élelemre három-négyszáz euró megy el, van persze még plusz kiadásunk. Rendszeresen kirándulunk, nyaralunk, idén Olaszországban voltunk.
Nóra, a lakóparki ismerős, aki főállásban takarít
– lgen, ötvenévesen takarítok, és ez egyáltalán nem ciki. Itt, Ausztriában senkit nem érdekel, hogy ki mit vállal, ki mit csinál, itt legfeljebb az volna ciki – legalábbis számomra –, ha be kellene mennem a munkavállalási irodába járulékot kérni. A férjem is, meg én is vendéglátós vagyok. Amikor jött a gyerek, egyértelmű volt, hogy váltani kell. Igen, már tíz éve irodákat takarítok, és addig csinálom, amíg a gyerek meg nem áll a saját lábán. Nézze! Én reggel, meg este dolgozom, napközben a gyerekkel meg magammal tudok foglalkozni. Ha van szabadidőm, sportolok, gyalogolok, biciklizem.
Ezzel a heti öt nap irodatakarítással keresek havi ezerkétszáz, ezerötszáz eurót. Mivel irodáról van szó, azt kell mondanom, ez egy tiszta munka, ráadásul egyedül dolgozom, nekem senki nem parancsol.
„Ez a rendszer már összeomlott" - Ki fog az óvodákban dolgozni? | Magyar Hang
A fizetés továbbra is alacsony, ráadásul egyre többet kell dolgozni az óvodákban.
– A rendszerváltáskor huszonkét éves voltam. Ahogy mondani szokták, nem volt jövőképem, és bár akkor még nem beszéltem németül, eldöntöttem, hogy ha otthon nem megy, akkor külföldön boldogulok. Ausztriában, az olasz határ mellett egy étteremben kezdtem pincérként, normális fizetésért, tízezer schillingért, plusz a borravaló. A család nem örült, hogy lelépek, de megmondtam, hogy én boldogulni akarok, egyszerűen jól akarok élni. Szerettem volna szépen öltözni, autót venni, és hát egyértelmű volt, hogy erre otthon nincs lehetőség.
– A gyerek most kezdte a középiskolát, Bécs nincs messze, remélem, ott jár majd egyetemre. Mi mindannyian magyar állampolgárok vagyunk, de most nagyon gondolkodom azon, hogy a lányomnak az osztrák állampolgárságot meg kell majd kérni. Ő már itt született Ausztriában itt végzi az iskoláit, állandó lakcíme van, minden további nélkül megkaphatja az állampolgárságot. Egészen mostanáig nem éreztem úgy, hogy szükségem lenne az osztrák állampolgárságra, amióta Magyarország az EU tagja. Most már nem csak az autót, a lakást is megvehettük, viszont a mostani körülmények között elbizonytalanodtunk. Nekünk a lányunk jövőjét kell figyelembe venni. Én megmondom őszintén, hogy Orbán Viktor bármire képes, még arra is, hogy kivezessen minket az EU-ból, úgyhogy a lányom biztonsága érdekében elintézzük az osztrák állampolgárságát. Nézze! Mi büszkék vagyunk a magyarságunkra, de ami most otthon van, arra semmiképpen sem!
Géza, a cukrász, aki áramot és gázt is árul
– Ötvennyolc éves vagyok, de több mint negyven éve német nyelvterületen dolgozom. Szakács, cukrász, felszolgáló szakmám van. Tizenhat évesen már az NDK-ban voltam, Kelet-Berlinben kezdtem. Tíz évig dolgoztam Svájcban, ott megbecsülik a jó szakembert, erkölcsileg meg anyagilag is. Gyorsan dolgozni igazából Németországban, meg Ausztriában lehet, de a somlóit, azt csak otthon tudja az ember megtanulni. Húsz év cukrászkodás után pincérnek álltam, akkor ismerkedtem meg a feleségemmel. Ennek már huszonnégy éve. Nem mondanám, hogy véletlenül vettem magyar lányt feleségül Ausztriában, merthogy az osztrák lányok valahogy nem igazán szeretnek dolgozni.
– Összejöttünk, és rögtön vállalkozásba kezdtünk, török partnerekkel nyitottunk egy pizzázót. Hát, mit mondjak?! Rá is fizettünk. A törökök meglepően tiszta emberek, a munkában kitartóak, a világ legjobb kollégái lennének, ha nem seftelnének állandóan. Egy török bárhol dolgozik, mindig van saját üzlete. Annyiban szerencsénk volt, hogy amikor szakítottunk a török partnerrel, bíróságra vittük az ügyet, és visszakaptuk a pénzünket. Amikor az asszony terhes lett, egyáltalán nem csodálkoztam, hogy otthon akart szülni, és hazamegy a mamához. Igen ám, de így száznyolcvan kilométerre voltunk egymástól. Négy évig hetente jártam haza, aztán besokalltunk, és végül itt kötöttünk ki a Fertő tó osztrák oldalán.
Nagyon durván kell fogalmaznom: ezen az oldalon még az ég is tisztább.
„Talán a panaszkodás hiányzik a legkevésbé" | Magyar Hang
Kiköltözni sem egyszerű, de hazajönni talán még nehezebb.
– A vendéglátózással felhagytam, most egy kaszinóban dolgozom. Persze nekem is van másodállásom, áramot és gázt árulok. Úgy is mondhatnám, hogy egy energetikai cégnek vagyok az ügynöke. A lakást két év múlva vehetjük meg. Ezzel szerencsénk van, mert a tó közelsége miatt szinte már nincs is beépíthető lakterület. A lányom pontosan tudja, hogy ő egy Ausztriában élő magyar, tehát az anyanyelve magyar, de természetesen folyékonyan beszél németül, és mert az angol nélkül ma már nem lehet boldogulni, ebben a nyelvben is otthon van. Egyetlen fájdalmam van, ez pedig az, hogy elég rossz a magyar helyesírása. Ezen változtatnia kell, ragaszkodom hozzá, hogy ne csak olvasson magyarul, de jó legyen a helyesírása is. Nincs igazam?
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 24. számában jelent meg, 2018. október 26-án.
Hetilapunkat keresse az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy miről olvashat még a 24. Magyar Hangban? Itt megnézheti.
