
Március végéig az államháztartás központi alrendszere 2 554,1 milliárd forintos hiánnyal zárt – közölte a Nagy Márton vezette Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM). Az idei teljes évre tervezett pénzforgalmi hiánycél 4,12 ezer milliárd forint, tehát három hónap alatt összejött az éves hiány 62 százaléka.
Márciusban – egy hónap alatt – a központi alrendszer 831,2 milliárd forintos hiánnyal zárt, ami szintén meghaladja az időarányos teljesítést. Ez egyrészt egyes adóbevételek időarányosnál alacsonyabb teljesülésének köszönhető, ami az adónemekre vonatkozó befizetési határidőkkel függ össze. „Másrészt a kiadási oldalon jelentős összegű kifizetésre került sor – az elmúlt évekhez hasonlóan – az állami közösségi szolgáltatásoknál, valamint a közüzemi szolgáltatásoknál. Ez utóbbi a rezsivédelmi támogatások téli hónapokhoz köthető kifizetésével hozható összefüggésbe” – magyarázza az NGM.
Azt is hozzáteszi a tárca, hogy „márciusban ismét jelentős kifizetésekre került sor egyes Prémium Magyar Állampapír sorozatoknál; emiatt és a dollárkötvények kamatfizetése miatt, többet fordított a kormány a kamatkiadásokra”. Ami jó hír a kormánynak, hogy az előző év azonos időszakához viszonyítva a központi alrendszer adó- és járulékbevételei 11,6 százalékkal magasabban teljesültek. Ezek közül az NGM szerint kiemelkedik az általános forgalmi adóból származó jelentős bevételtöbblet (265,6 milliárd forint).
A nemzetgazdasági minisztérium az idei gazdasági kilátásokra vonatkozó előrejelzését nemrég rontotta, így alacsonyabb növekedéssel (3,4 helyett 2,5 százalékos) és magasabb (3,2 helyett 4,5 százalékos ) inflációval számol.