
Megrohanták januárban a hazai bankokat az emberek, miután elterjedt, hogy ismét nyilatkozatot kell tennie annak, aki továbbra is díjmentesen szeretne havi 150 ezer forint készpénzt felvenni az automatából. A fokozott érdeklődés tényét több pénzintézet is megerősítette érdeklődésünkre, ugyanakkor siettek leszögezni: az ismételt nyilatkozat szükségességéről szóló információk valótlanok. A készpénzfelvételi limit emelése viszont politikai terítékre került.
A fokozott érdeklődést magyarázó hírek egyes sajtótermékekben, majd a közösségi médiában jelentek meg, de üzletekben és a piacon is beszélték az emberek egymás között. Ennek nyomán aligha véletlen, hogy az emberek biztosítani szerették volna, hogy 2025-ben is díjmentesen juthassanak hozzá a bankszámlájukról 150 ezer forint készpénzhez. Erre egyébként 2014 óta van lehetőség, havonta legfeljebb két részletben, összesen 150 ezer forint erejéig.
A pletykákkal ellentétben azonban az ügyfeleknek nem kell kitölteniük a díjmentes készpénzfelvételhez újabb nyilatkozatot – erősítette meg lapunknak egybehangzóan az Erste, az MBH és az OTP Bank is. Új nyilatkozatra legfeljebb akkor van szükség, ha számlavezető bankot váltanak, de ekkor az ügyintézők rákérdeznek. Akad azonban olyan változás, amely érinti a készpénzeseket: idén január elsejétől már nemcsak a bankautomatákból, hanem a postákon (POS-terminálról) is van lehetőség a díjmentes pénzfelvételre. A már meglévő nyilatkozatot azonban emiatt nem kell módosítani, az ügyfeleknek ezzel nincs teendőjük – szögezte le az Erste Bank. Az Erste és az MBH szerint is néhány hiányos, nem egyértelmű cikk okozta a félreértést, amely aztán a jelek szerint önálló életre kelt.
Erről szól még a cikk
Erről is olvashat a cikkben:
• Milyen javaslat készült a 150 ezer forintos készpénzfelvetéeli limit emelésére?
• Hol tart a javaslat a kezdeményező Vajda Zoltán MSZP-s országgyűlési képviselő szerint?
• Hogyan reagált arra a kormánypárt bizottsági elnöke?
• A szakértő szerint indokolt-e emelni a pénzfelvételi keretet? Milyen érvek szólnak mellette és ellene?
A teljes cikket elolvashatja Plusz előfizetésünkkel, vagy a Magyar Hang hetilap január 30-ig kapható 2025/4. számában. Országjáró riportok, interjúk, elemzések, véleménycikkek, reklámmentes olvasás – ezeket kínálja a Magyar Hang Plusz!
Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!
Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!