Irreálisan mérik a lakhatási költségeket

Egy pályakezdő diplomás keresetének mintegy 30 százalékát költi albérletre, ha sikerül havi 140 ezer forintért hozzájutnia egy kisebb garzonhoz Budapesten. Ehhez képest nevetségesen alacsony, mindössze 1,248 százalékos súllyal szerepelteti a lakbért az infláció számításához használt fogyasztói kosárban a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Ha ehhez hozzávesszük a tágabb értelemben vett hivatalos lakhatási költségeket – mint a társasház közös költségét, a lakásjavítást, -karbantartást, a szemétszállítást, a víz- és csatornadíjat –, akkor sem éri el az öt százalékot a kategória aránya.

Mindenki érzi, mennyire irreális egy olyan számítási módszer, amely abból indul ki, hogy a magyar lakosság fizetésének alig 1,2 százalékát költi albérletre. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy 2012 óta egyáltalán nem szerepel a fogyasztói kosárban a saját lakások árváltozása. – Akkoriban azzal érveltek a szakemberek, hogy a magyar családok többsége saját tulajdonú lakásban él, ezért ilyen költségeik ritkán merülnek fel – mondta lapunknak Mellár Tamás, a KSH volt elnöke, jelenleg országgyűlési képviselő.

Ebben van némi igazság, de bármikor előfordulhat olyan élethelyzet, amikor egy családnak az egyik országrészből a másikba, vagy kisebből nagyobb lakásba kell költöznie. Ekkor szembesül az ingatlanok eszeveszett drágulásával. Mostanra mérséklődött ugyan az ütem, de az elmúlt években előfordult, hogy egy esztendő alatt 20-30 százalékkal nőttek a lakásárak a főváros frekventált kerületeiben, valamint a népszerűbb vidéki városokban. Mindennek azonban semmi nyoma az infláció számításában.

Az igazság kedvéért hozzá kell tenni, nem magyar sajátosságról van szó. Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat is csak 6,5 százalékos súllyal szerepelteti inflációs kosarában a lakhatással kapcsolatos kiadásokat. Létezik tehát hasonlóan torz mérés, de már beindult a nemzetközi vita arról, hogy azért nem látunk ma érdemi inflációt a világban, mert a lakhatási költségek nem eléggé reprezentáltak a mutatóban.

Az Európai Központi Bank (EKB) elnöke, Christine Lagarde már vizsgálja az inflációszámítás megváltoztatásának lehetőségét, de persze nem kötelező az EKB-ra várni. A csehek néhány éve 10 százalékos súllyal veszik figyelembe a saját tulajdonú ingatlanok áremelkedését a fogyasztói kosárban. Még közelebb állnak a realitáshoz az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában, ahol mintegy 30, illetve 23 százalékos súlyt rendelnek a lakás fenntartásához. Idehaza is sokkal nagyobb – Mellár Tamás szerint 10–20 százalékos – súllyal kellene számításba venni a lakhatási költségeket. A szakértő szerint ezt a korrekciót előbb-utóbb el kell végezni, de nem tud arról, hogy lennének erre vonatkozó felmérések.

Azért érdemes ezzel foglalkozni, mert a mindennapi életünket is befolyásoló, elhibázott gazdaságpolitikához vezethet, ha a lakáspiacot ennyire kihagyják, illetve félremérik. Amennyiben az ingatlanárak, illetve a lakbérek valóságos változása megjelent volna a magyar inflációban, akkor annak mértéke az egyes években nem 0,1 és 2,8 százalék között, hanem 5-6 százalék körül alakult volna Zsiday Viktor befektetési szakember számítása szerint. És ez nemcsak statisztikai kérdés: például az államadósságunkat megtestesítő belföldi állampapír-állomány egy része inflációkövető kamatozású, vagy a nyugdíjemelés mértéke is az inflációhoz van kötve. És persze a jegybank sem tudta volna a jelenlegi 0,9 százalékra csökkenteni a kamatot, ha nem olyan alacsony a hivatalosan kimutatott infláció.

De miért is fontos ez? – Az alacsony alapkamat miatt a lakáshitelek is sokkal olcsóbbá váltak, ezért sokan befektetési célból kezdtek ingatlanokat vásárolni, ami hozzájárult ahhoz, hogy az egekbe szöktek az árak, ingatlanbuborék alakult ki – szögezte le Mellár. Manapság komoly szülői segítség nélkül fiataloknak városi lakást venni gyakorlatilag lehetetlen. A kormány erre családvédelmi akciótervvel válaszolt, idén csaknem 300 milliárd forintot szán a családi otthonteremtési kedvezményre (csok), a babaváró hitelre, a falusi csokra és az egyéb lakásépítési támogatásokra. De ha nem szálltak volna el ennyire a lakásárak, akkor jó eséllyel nem lenne ezekre szükség, vagy kevesebb adófizetői pénzből is kijönnének.

– A hazai inflációszámítás még számos sebből vérzik: a kosár összeállításánál a két évvel korábbi fogyasztásból számolt súlyokat veszik figyelembe. Az idén alkalmazott súlyok tehát a 2018-as fogyasztási szerkezetnek felelnek meg, pedig biztosan vannak ma már olyan számítási módszerek, amelyek alapján frissebb fogyasztói kosarat lehetne létrehozni – hívta fel a figyelmet Mellár. További anomáliát okoz az elavulás: a KSH szerint például a számítógép, fényképezőgép, telefonkészülék cikkcsoport árindexe 40 százalékkal alacsonyabb, mint tíz éve. Ám a valóságban ma egy új, egyébként jóval többet tudó mobilért nem kevesebbet, hanem ugyanannyit vagy többet kell fizetni, mint egy évtizede.

A XX. századra kitalált mérési rendszerek tehát egyre kevésbé képesek értelmezni a felgyorsult XXI. gazdasági folyamatait, ezért érdemes lenne ezeken a területeken is újítani. – Ám meggyőződésem, hogy amíg az Orbán-kormány van hatalmon, addig nem lesz itt változás. Egy jövőbeni kormányváltásra számítva azonban már most is érdemes a módszertani változtatásokon gondolkodni, hogy a megfelelő időben reális inflációszámítással tudjunk előrukkolni – tette hozzá Mellár Tamás.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2020/2. számában jelent meg január 10-én.

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2020/2. számban? Itt megnézheti!