Kezdődik a versenyfutás az állampapíros családok pénzéért
Húszezer forintosok (Forrás: Pixabay)

Amint kifizetik a kamatot, kiszállok az állampapírból, és arany meg ETF (Exchange Traded Fund, azaz tőzsdén kereskedett alap) lesz belőle – mondja egy ügyfél, aki már januárban beszaladt a bankba, hogy megérdeklődje a visszaváltás feltételeit. Néhány éve tízmillió forintot fektetett az inflációkövető Prémium Magyar Állampapírba (PMÁP), amely februárban még remek kamatot, 18,35 százalékot fog fizetni. Utána azonban ki is veszi innen a pénzét, mert a tavalyi átlagos inflációt mindössze 3,7 százalékra hozta ki a KSH, így jövőre 4,45 százalékra zuhan e konstrukció kamata (átlagos infláció plusz 0,75 százalék kamatprémium). Más típusú lakossági állampapírokat kicsit jobb, 6,5–7 százalékos kamattal kínálnak, amiért öt-hat éve még ölni tudott volna, de az Európa-rekorder infláció és a masszív forintgyengülés után már ezeket sem találja elég vonzónak.

2025 első felében mintegy 3000 milliárd forintot fizet ki az államkassza a lakosságnak. A PMÁP kamatfizetési időpontja – sorozattól függően – január 20-ától július 26-áig 16 különböző időpont között oszlik el, 56 százaléka már az első negyedévben kipörög. Önmagában kuriózum, hogy ilyen rövid idő alatt ennyi állampapír jár le, ráadásul magas kamattal. A PMÁP ugyanis – sorozattól függően – idén 0,25 és 1,5 százalékos kamatprémiumot fizet az előző évi infláción felül, ami a kamatfordulókig évi 17,85 és 19,1 százalék közötti kamatot jelent a befektetőknek, kockázatmentesen és adómentesen – összegezte Gergely Péter, a Biztos Döntés szakportál alapítója.

Erről szól még a cikk

Erről is olvashat a cikkben:
• Hová vinnék az emberek az állampapírokból felszabaduló milliókat, és miért?
• Mire ösztönözné a kormány a kisbefektetőket?
• Van-e esély arra, hogy a kormány belepiszkál más befektetési formákba, csakhogy visszaterelje a pénztulajdonosokat az állampapírokhoz?

A teljes cikket elolvashatja Plusz előfizetésünkkel, vagy a Magyar Hang hetilap január 30-ig kapható 2025/4. számában. Országjáró riportok, interjúk, elemzések, véleménycikkek, reklámmentes olvasás – ezeket kínálja a Magyar Hang Plusz!

Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!


Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!