
„A kormány a családok és a nyugdíjasok védelme érdekében figyelemmel kíséri az árak alakulását, és szükség esetén minden rendelkezésre álló eszközzel azonnal beavatkozik annak érdekében, hogy az élelmiszerárakat kontroll alatt tartsa” – ezt válaszolta a Nagy Márton vezette Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az ATV kérdésére.
A miniszter reggeli Facebook-bejegyzéséből ugyanis nem derült ki, hogy mely termékek árstopjára gondol. Mint ismert, hétfő reggel, egy nappal a KSH inflációs statisztikájának megjelenése előtt a gazdasági csúcsminiszter annyit írt ki a Facebook-oldalára: „Jöhetnek újra az árstopok? Ha kell, a családok érdekében azonnal beavatkozunk!” A lapunk által megkérdezett szakértők szerint a miniszter ezzel elismerte azt, amit az elemzők már régóta mondanak, vagyis azt, hogy a magyar gazdaságban jelentős az inflációs nyomás. A bejegyzés kapcsán Mellár Tamás közgazdász arra is felhívta a figyelmet, hogy a tartós megoldást a gazdaság alapvető egyensúlyi problémáinak kezelése jelentheti. – Mai bejelentésével Nagy Márton gyakorlatilag beismerte, hogy nem nagyon tudnak tenni a negatív folyamatok megfékezése érdekében, ezért szavazóiknak üzentek az árstop ismételt bevezetését felemlegetve – foglalta össze a lényeget a Párbeszéd országgyűlési frakciójának vezetőhelyettese.