Lényegében kilátástalan helyzetbe került Magyarország legnagyobb acélipari vállalata, az egykori Dunaferr.
A Népszava írása szerint a hét első napjaiban rendkívül nehéz helyzet állt elő még annak ellenére is, hogy a törvényi határidőig, azaz szeptember 10-ig megérkezett a dolgozók fizetése a számláikra. Sőt, a most esedékes bérrel együtt még az a 150 ezer forintos jutalom is befutott, amelynek utalására az indiai hátterű tulajdonos – a Liberty Steel - még július 10-ig vállalt kötelezettséget. Az augusztusi komoly késések után ez akár jót is jelenthetne, de nem így van, mert a munkáltató az üzemi tanácsot, a szakszervezetet, majd a vállalat belső, intranetes hálózatán keresztül a dolgozókat is arról tájékoztatta, hogy a hengerelt termékek előállítását végző Dunarolling Dunai Vasmű Kft. munkavállalóit, nagyjából 2000 embert is állásidőre küldik.
A lapnak Magyar Zoltán, a Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke azt mondta: a Liberty Dunaújváros másik, „folyékony üzletágában”, vagyis az acél és a kokszelőállítást végző Duna Furnace Dunai Vasmű Kft.-nél lévő mintegy 1100 alkalmazott már jóideje állásidőn van, azaz otthon tölti mindennapjait. Itt a kohókat már le is állították. A Liberty Steel Central Europe Holdings részéről ugyanakkor az Economx.hu-nak még tavasszal úgy fogalmaztak: szeretnék majd újraindítani a kohót, ha a piaci feltételek ezt lehetővé teszik. Ugyanakkor – emlékeztet az Ábrahám Ambrus jegyezte cikk – Thomas Gangl, a Dunai Vasművet irányító Liberty Steel Group európai üzletágának vezérigazgatója augusztusban a dolgozókkal történt magyarországi tárgyalása során azt mondta: az acélipar, s azon belül is az európai gyártók rendkívül nehéz időszakot élnek meg, éppen ezért minden szereplő számára a túlélés a cél. Ezek alapján a kohóindításban bízni csupán illúzió. Ezzel a mostani döntéssel ugyanakkor lényegében teljesen kiürül a dunaújvárosi gyár, a hazai acélgyártás egykori zászlóshajója.