Az elmúlt években megfigyelhettük, hogy számos technológiai újítás látott napvilágot és az olyan okoskészülékek, mint amilyen például a mobiltelefon is, a mindennapjaink fontos részévé vált.
Nehezen tudjuk elképzelni az életünket nélküle, amiben többek között az is szerepet játszik, hogy már nemcsak telefonálásra tudjuk használni, hanem navigációra, tájékozódásra, fizetésre és akár szórakozásra is.
Könnyen előfordulhat azonban, hogy a régi készülékünket valamilyen oknál fogva – például, mert meghibásodott vagy mert meguntuk – le akarjuk cserélni. Egy vadiúj telefon azonban nem olcsó, így ha nem szeretnénk mélyre nyúlni a pénztárcánkban, akkor marad a “B” verzió: a felújított készülék vásárlása.
Mai írásunkban arról lesz szó, hogy miért érdemes az utóbbi dönteni, illetve mire kell figyelnünk ennek kapcsán, lássuk!
Mik azok a felújított készülékek?
A felújított és a használt mobiltelefonokat sokan összekeverik, a két fogalom gyakran keveredik a fejekben, pedig érdemes tisztában lenni azzal, hogy mik a köztük lévő különbségek. Nem mindegy ugyanis, hogy melyiket vásároljuk meg.
A használt készülékek már valaki birtokában voltak korábban, ezek változó állapotúak lehetnek annak függvényében, hogy a tulajdonosa milyen sokáig vagy hogyan használta. Éppen emiatt ezek megvásárlása komoly kockázatot rejt magában, különösen, hogy garanciát sem kapunk hozzájuk.
A felújított készülékek is használva voltak, de ezeket hozzáértő szakemberek alaposan átnézik, mielőtt megvásárolhatóvá válnak. Ha szükséges, akkor kicserélik bennük az alkatrészeket is, hogy az új tulajdonos tökéletes állapotú, hibátlanul működő készüléket kapjon kézhez. Ezekhez jellemzően garanciát is kapunk.
Miért éri meg ilyen telefonokat vásárolni?
Ha újonnan szeretnénk telefont vásárolni, akkor az igencsak sok pénzbe fog kerülni, különösen, ha például egy újabb iphone a hőn áhított vágyunk. Ha azonban felújítva vásároljuk meg, akkor jóval olcsóbban hozzájuthatunk akár egy csúcskategóriás készülékhez is. A végeredmény pedig ugyanaz lesz: egy kifogástalanul működő telefon üti a markunkat.
Csak megbízható oldalon nézelődjünk!
Arra azonban mindenképp figyeljünk, hogy hol vásárolunk! Sok olyan oldal létezik ugyanis, ahol nem garantálják a biztonságos vásárlást, vagy ahol igazából nem felújított, csak garancia nélküli, használt készülékeket árulnak. Ezeket inkább jobb, ha messzire elkerüljük.
Nem vitás, hogy a mai világban mindannyiunknak szükségünk van a modern eszközökre, beleértve az okostelefonokat is, hiszen számos funkcióval rendelkeznek, amik hasznosak lehetnek a mindennapokban. Az viszont már más kérdés, hogy ha le kell cserélnünk a régi készülékünket, akkor egy teljesen új vagy egy felújított modellt választunk-e.
Amennyiben ez utóbbi mellett döntünk, akkor csak olyan megbízható oldalon érdemes vásárolni, mint amilyen a Rejoy, ahol biztonságosan tudunk fizetni, a megvásárolt készülékre pedig garanciát kapunk.