Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a magyar gazdaságpolitika gyökeres fordulatának szükségességét vetette fel hétfőn, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) által szervezett Termelékenységi Konferencia 2025 rendezvényen. A politikus arról beszélt, hogy ma már nem a munkaerő- és energiaigényes iparágakat kell előtérbe helyezni, hanem a hazai vállalkozások hatékonyságának jelentős növelésére van szükség. A miniszter szerint ezért olyan iparágakat kell fejleszteni, ahol kevesebb munkaerőre és energiára van szükség. Három területet említett, az élelmiszer- és a gyógyszeripart, valamint a turizmust. Hozzátette, ez nem azt jelenti, hogy az akkumulátoripart el kell felejteni, hanem más szektorokra kell nagy hangsúlyt fektetni.
Rossz az irány: a múlt századba léptünk vissza
Ha nem is nyílt tagadását jelenti ez az újraiparosítás orbáni politikájának, de mindenképpen egyfajta kritikáját jelenti az elmúlt másfél évtized gazdaságpolitikájának, különösen a szijjártói álomnak, hogy a világ vezető akkumulátorgyártójává váljon hazánk. Hogy nem újkeletű Nagy Márton kritikája, azt igazolja a Direkt36 cikke is, amely szerint tavaly tavasszal egy kormányülésen Nagy és Szijjártó komolyan egymásnak feszült az akkumulátorgyárak ügyében. Az előbbi azt vetette a külgazdasági és külügyminiszter szemére, hogy hibás döntés volt az elektromos autók iránti igény felfutására alapozva az akkugyártást erőltetni. Szijjártó azzal vágott vissza, hogy a piac úgy működik, hogy a kezdeti fellendülést visszaesés követi. Az összecsapás annál is érdekesebb, mert mindketten közgazdasági diplomával rendelkeznek.
Nem minden arany, ami kínai
A BYD-központ Budapestre költözése nem csodaszer. A beruházással tovább növeljük amúgy is nagy autóipari függésünket, aminek kárát eddig is megszenvedtük.
A Nagy Márton által belengetett gazdaságpolitikai fordulat már régóta várat magára, hiszen a vezető hazai közgazdászok már a 2010-es évek elején jelezték, hogy hibás az újraiparosítás választott útja. A 2019-ig tartó, alacsony kamatokkal és komoly növekedéssel jellemezhető aranykor ugyan eltakarta az unortodox magyar gazdaságpolitika hibáit, a koronavírus-járvány és Oroszország Ukrajna ellen indított területszerző háborúja miatt kitört energiaválságot követően azonban már semmi nem takarta el a hiányosságokat.
Alapvető hiba volt, hogy 2010 után egy idejétmúlt, huszadik századi gazdaságpolitikát választott a kormány: az olcsó, alacsony képzettségű munkaerőre építő „munkaalapú” társadalmat választotta, a kétezres évek elejétől a fejlett világban alkalmazott tudásalapú helyett.
Közgazdasági nonszensz, ami történt
– Az alapprobléma, hogy a 2010 után kezdődött újraiparosításnál az államilag kijelölt területeken, például az autóiparban és kapcsolt területein Magyarországnak nincsenek komparatív előnyei. Utóbbi annyit jelent, hogy az adott gyártáshoz szükséges termelési tényezők nálunk kedvezőbb feltételek mellett állnak rendelkezésre, mint másutt. Vagyis olcsóbban, gazdaságosabban, hatékonyabban tudunk termelni. (Ezt az alapvetést a közgazdasági tanulmányok legelején igyekeznek az oktatók a hallgatók fejébe verni – a szerk.) Ez az, ami nem igaz a magyar autóiparra, de különösen nem a nagy munkaerő-, víz- és energiaigényes akkumulátorgyártásra – elemezte a folyamatokat lapunknak Bod Péter Ákos. A közgazdászprofesszor azt is kiemelte, hogy a favorizált ágazat részaránya túlságosan nagy az iparban, illetve a gazdaságban. Vagyis közgazdaságilag nem nagyon van értelme az ilyesfajta erőltetett fejlesztéseknek.
– Arra is fel kell hívni a figyelmet, hogy a kormány nem beengedte, hanem a beruházás 10-30 százalékát jelentő állami támogatással behívta a keleti, jellemzően dél-koreai és kínai akkumulátorgyárakat. Azért különösen érthetetlen ez, mert köztudott, hogy a keletről érkező befektetők – szemben a nyugatiakkal – nem adják ki kezükből a technológiát, a fejlesztést, így még az sem lehet magyarázat, hogy a beruházás eredményeként majd technológiai továbblépést lehetne remélni – hangsúlyozta Bod Péter Ákos.
Túl sok és nagyon drága az állami támogatás
A betett állami pénz kapcsán arra is felhívta figyelmet a közgazdászprofesszor, hogy az akkumulátorgyárak létesítéséhez adott mintegy 1200-1500 milliárd forintnyi támogatásnak súlyos ára van. Különösen egy olyan ország esetében, mint a miénk, ahol nagy – a bruttó hazai termék (GDP) 4-6 százaléka – az államháztartás hiánya. Így nincs költségvetési többlet, amiből finanszírozni lehetne az ilyen fejlesztéseket, ezért a kormány hitelből, ha úgy tetszik az adófizetőktől kért kölcsönből állja az ígért támogatást. Vagyis az ilyen beruházások, fejlesztések állami támogatása nagyon drága – tíz éves állampapír esetében évi hét százalék körüli összeg –, éppen a magyar gazdaság gyenge teljesítménye és kilátásai miatt. Vagyis minden kiadott forintra, amely a deficitet növeli, úgy kell tekinteni, hogy az elkövetkező évtizedben évi hét százalékba kerül az országnak. Fel kell tenni a kérdést, hogy vajon az országba invitált beruházás – például a Budapestre költöző BYD-központ, amelyhez 20 milliárdnyi adófizetői forintot ad a kormány – hoz-e akkora hasznot számunkra, amely fedezi ezt az összeget.
A repülőrajtot technikai problémák miatt elhalasztottuk!
A trumpi tornádó bennünket sem kímél. A gazdasági szerkezet gyökeres átalakítása és a versenyképesség emelése nélkül maradunk, ahol vagyunk, az EU sereghajtói között.
Kérdésünkre Bod Péter Ákos elmondta, alapvetően hibás volt a 2010-ben hatalomra került második Orbán-kormány gazdaságpolitikája. A 2008-as pénzügyi válságra valóban reagálni kellett, ennek azonban nem az erőltetett újraiparosítás irányába kellett volna elmenni, különösen nem az állami deficit növelésével, hanem inkább a gazdaság más ágazatait erősíteni, illetve a tudásintenzív ágazatok fejlesztésére helyezni a hangsúlyt. Azzal is tisztában kell lenni, hogy a fideszes szavazótábor, a párt vezetése és tanácsadói köre igencsak piac- és pénzügyi világ ellenes, így számukra nagyon jól hangzott az újraiparosítás jelszó.
A professzor arról is beszélt, hogy amikor Orbán Viktor 2010 után az újraiparosítás során az autóiparra helyezte a fő hangsúlyt, akkor nemcsak egy eddig is túlsúlyos terület további erősítése mellett döntött, hanem egy olyan iparág fejlesztéséről, amely – a huszadik századdal szemben – ekkor már nem tartozott a világ vezető ágazatai közé. Vagyis a sokféle lehetséges fejlődési irány közül nem a legjobbat választotta. Többek között emiatt merev a magyar gazdaság szerkezete.
