Brutális infláció: magyarázza a bizonyítványt a jegybank

A nyersanyagok és az energia árának globális emelkedése széles körben érvényesült, így az üzemanyagok és a szabályozott árak nélkül számított kosárra számolt havi áremelkedés mértéke 1,7 százalék volt júniusban, ami jelentősen meghaladta az elmúlt éveket jellemző 0,1 százalékos júniusi értéket és négyszerese a tavalyi 0,4 százaléknak is – állapította meg a júniusi inflációs adatokhoz fűzött elemzésében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).

Júniusban az infláció egy százalékponttal emelkedett, a maginfláció 1,6 százalékponttal nőtt az előző hónaphoz képest, amit főként az élelmiszerek - a maginflációban a feldolgozott élelmiszerek - és az iparcikkek árindexének emelkedése okozott. Az üzemanyagok a termékkör árszintjének tavaly novemberig tartó emelkedése következtében éves összehasonlításban 0,7 százalékponttal járultak hozzá az éves inflációhoz.

A jegybank szerint még nagyobb infláció jön a következő hónapokban
Magyar Hang

A jegybank szerint még nagyobb infláció jön a következő hónapokban

A következő hónapokban megközelítheti a 16 százalékot az áremelkedés üteme.

Májushoz képest az élelmiszerek ára 2,8 százalékkal nőtt, míg az elmúlt években az árak mérséklődése jellemezte az élelmiszerárakat júniusban. Az élelmiszerek inflációja 23,7 százalékra emelkedett, a termékkörön belül a feldolgozott és feldolgozatlan élelmiszerek árindexe egyaránt számottevően nőtt.

Az iparcikkek ára egy hónap alatt 1,8 százalékkal emelkedett - szemben a historikusan jellemző 0 százalék körüli június havi árváltozással -, így az iparcikkek éves inflációja 12,3 százalékra nőtt. A tartós iparcikkek áremelkedése jelentős mértékben az új és a használt személygépkocsik áremelkedéséhez kapcsolódott - jegyezte meg az MNB.

A piaci szolgáltatások éves inflációja 9,0 százalékos volt, az előző hónaphoz képest 1,2 százalékkal nőttek a tarifák, így az elmúlt évekre jellemző júniusi átárazásnál magasabb áremelkedés történt, ami a szolgáltatások széles körében jellemző volt. Az élelmiszerekhez kapcsolódó szolgáltatások (éttermi és étkezési szolgáltatások, büféáruk) inflációja tovább gyorsult, ugyanakkor a mobiltelefon és internet szolgáltatások esetében a tavalyihoz hasonló jelentős áremelkedés idén nem ismétlődött meg.

Az MNB elemzése kitért arra is, hogy a szabályozott termékek árai májushoz képest 0,3 százalékkal emelkedtek, amit elsősorban a sport- és múzeumi belépők áremelkedése magyaráz.

Bod Péter Ákos a kormány inflációs aggodalmairól: Egyszerűbb lenne igazat mondani
Koncz Tamás

Bod Péter Ákos a kormány inflációs aggodalmairól: Egyszerűbb lenne igazat mondani

Ez veszélyes – mondják a szakszervezetek Nagy Márton aldis béremelést bíráló nyilatkozata kapcsán. A közgazdász szerint nem a nagy fizetések, hanem a gyengén tartott forint csapdájába estünk.