Matolcsy György: Az elmúlt száz év egyik leggyorsabb válság utáni gazdasági növekedését érhetjük el

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

A járvány az elmúlt száz év ötödik legnagyobb visszaesését okozta Magyarországon, ami rövid távon sok sebet ejt, de a gazdaság alapszövetét nem rombolja, mert az immunrendszerünket előzőleg megerősítettük és a válságot jól kezeltük – erről is beszélt a Magyar Nemzetnek adott interjújában Matolcsy György. A jegybank elnöke szerint meghatározó lesz, hogy mikorra sikerül elérni a lakosság védettségét és ezzel legyőzni a járvány okozta félelmet. Amennyiben az a jövő év első felében megvalósul, akkor az elmúlt száz év leggyorsabb gazdasági helyreállására számítunk Magyarországon. 

Matolcsy György azt mondta, hogy a gyors javulásért tenni is kell: a beruházási rátát minden évben 25 százalék felett kell tartani, a válság során megszűnő munkahelyek helyett legalább ugyanannyi, de a korábbiaknál termelékenyebb munkahelyet kell teremteni, végül el kell kerülni a hitel nélküli kilábalást, mert az szükségszerűen lassú és elnyújtott.

A Magyar Nemzeti Bank elnöke beszélt a 2010 utáni időszakról is, szavai szerint a legnagyobb kihívást a status quo megváltoztatása, a megszokott mintákkal való szakítás jelentette. Fel kellett vállalni a nemzetközi és hazai vitákat, és kitartónak kellett lenni, mivel a reformok természete olyan, hogy előbb jelentkezik a költségük, és utána a hasznuk. – A bátor, sokszor teljesen újszerű lépések keresztülvitelében mindig számíthattam Orbán Viktor miniszterelnök úr támogatására, aki a legnagyobb ellenállásokon is átlendítette a reformok folyamatát – fogalmazott.

Beszélt arról is, szerinte mi történne, ha az ellenzék nyerne 2022-ben. – Eladnák a stratégiai ágazatokat, kiszolgáltatnák a gazdaságot a külföldi befektetőknek a külső eladósodás révén, a munka helyett a spekulációt és a potyautas-stratégiákat támogatnák, ami morális és gazdasági válsághoz, tartós leszakadáshoz vezetne, majd a szükségszerűen előálló válságot megszorításokkal kezelnék – sorolta.