
Az Orbán-kormány egykori „főellenségét” tüntette ki az egyik legrangosabb elismeréssel Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, aki maga vitte el a kitüntetést Frankfurtba. Christine Lagarde, az Európai Központi Bank (EKB) elnöke ugyanis nem tud részt venni a január végi Lámfalussy-konferencián, ezért Matolcsy tett látogatást az EKB-ban, hogy átadja a Lámfalussy-díjat az idei díjazottnak. Az átadón Matolcsy György jegybankelnök kiemelte, hogy az MNB a díjjal nem csak Christine Lagarde kiemelkedő szakmai teljesítménye előtt tiszteleg, hanem elismeri a stabil, innovatív és fenntartható európai jövő kialakításáért tett erőfeszítéseit is. „Egész életműve arra emlékeztet bennünket, hogy egy egységes Európa – amelyet a fenntarthatóság és az innováció vezérel – képes leküzdeni minden kihívást, és utat mutat egy fényesebb, virágzóbb jövő felé” – hangsúlyozta az MNB elnöke.
A díjátadó és a jegybankelnök méltató szavai nemcsak azért érdekesek, mert a kormány hosszú ideje a Brüsszel elleni küzdelemmel van elfoglalva, hanem azért is, mert Christine Lagarde volt a Nemzetközi Valutaalap (IMF) elnöke 2011 és 2019 között, amikor az Orbán-kormány hitelfelvételről tárgyalt a szervezettel. Lagarde-t Orbán Viktor miniszterelnök mumusának nevezték, mert olyan kemény feltételeket diktált a kormánynak, hogy végül nem is vett fel hitelt a magyar állam az IMF-től. Az IMF budapesti irodájának bezárását pedig maga Matolcsy György kezdeményezte 2013-ban.