
Megkötötte a 35 évre szóló autópálya koncessziós szerződést a kormány, az eljárás végéhez értünk, minden formai követelmény teljesült – jelentette be egy pénteki sajtóbeszélgetésen Rogán Antal koncesszióért felelős miniszter. A közbeszerzési értesítőben meg is jelent a döntés. A Portfolio.hu írása szerint három pályázó közül a magyar magántőkealapok által szervezett pályázat nyert, ezek Mészáros Lőrinchez és Szíjj Lászlóhoz köthetők.
A nyertesek a következőkre vállaltak kötelezettséget: új pályák építése 317 km hosszan, ennek 2032-ig kell megvalósulnia; sávbővítés 265 km hosszan az első tíz év alatt; üzemeltetés és fenntartás 1044 km szakaszon a koncessziós időszak egészében.
A beszélgetésen az is kiderült: a Koncessziós Tanács javasolja a kormánynak a meglévő, M5-ös és M6-os autópályára vonatkozó koncessziós szerződések felülvizsgálatát, mert az nem előnyös a magyar állam számára és a külföldi tulajdonú cégek jelentős többlet nyereségre tettek szert.
A koncessziós projekt közgazdasági modelljét így határozták meg: rendelkezésre állási díjat fizet az állam, 35 év alatt fizeti ki a teljes összeget. Az autópályaszakaszok, sem az újak, sem a régiek nem kerülnek a koncesszor tulajdonába.