
Mészáros Lőrinc volt vejének másik cége, a Homlok Építőipari Kft. is csődvédelmet kért, írta meg a 24.hu. Mint ismeretes, korábban már csődeljárás alá került a Homlok Építő Zrt. is, amely szintén a NER-ben időközben nemkívánatos személlyé vált Homlok Zsolthoz köthető.
A nagysimonyi székhelyű Homlok Építőipari Kft. Homlok Zsolt és testvére, Homlok Tibor közös cége. A 2021-ben alapított kft. 2023-ban majdnem 2,2 milliárd forint árbevételt könyvelt el és szerény, 12 millió forintot közelítő nyereséget mutatott ki adózás után.
A Gazdasági Versenyhivatal azonban Homlok Zsolt mindkét cégénél, a Homlok Zrt.-nél és a Homlok Kft.-nél is kartellügyet azonosított. A múlt év végén 1,2 milliárd forintos versenyfelügyeleti bírságot róttak ki rájuk.
Homlok Zsolt korábban Mészáros Lőrinc kormányfőközeli milliárdos egyik lányának férje volt. A kartell idején Mészáros Ágnes közvetve még tulajdonos is volt a GVH által elmeszelt cégben. A családi kapcsolat miatt sokan összefüggést láttak a végül váláshoz vezető, elfajuló viszály és a Homlok Zsoltot kegyelemdöfésként érő versenyjogi ügy között. Mindezt Rigó Csaba GVH-elnök többször kikérte magának, nonszensznek nevezte, hogy bárki azt feltételezze, hogy a GVH munkáját magánéleti háttértörténetek vezetik.