Miként zajlik az injektor felújítása? (x)

A gépkocsi alkatrészeinek van egy bizonyos élettartama, ami után nem megfelelően funkcionálnak, vagy teljesen működésképtelenek lesznek. Fontos, hogy ilyen esetben ne pánikoljunk, hanem forduljunk kellő tapasztalattal rendelkező szakszervizhez.

Amennyiben meghibásodnak az injektorok, akkor sok esetben még menthetők. Az injektorfelújításban jártas Tamorin Kft. az a cég, amelyet ilyenkor érdemes felkeresni. Jó hír, hogy a cég nem csak Budapesten hanem az egész országban tevékenykedik.

Mit kell tenni, ha felmerül az injektorok meghibásodásának lehetősége?

Először is minden kétséget kizáróan utána kell járni, hogy valóban az injektorok meghibásodása áll-e egy adott hibajelenség mögött. Még ha erősen is gyanakszunk erre, akkor is az a legjobb, ha hozzáértők bevizsgálják a kérdéses alkatrészeket. Célszerű tehát felhívni a Tamorin Kft. ügyfélszolgálatát, akik futárt küldenek értük, méghozzá díjmentesen.
Fontos, hogy nem érdemes a diagnosztikai értékek szerint kapásból cserélgetni az injektorokat! Ez többletköltséget eredményez az autó tulajdonosának a későbbiekben, és nem az okot kezeli csak a tüneteket.

Ezt követően az injektorokat beszállítják a műhelybe, ahol a megfelelő eszközök segítségével megtörténik a vizsgálatuk. Ha kiderül, hogy esetleg mégsem velük van a baj, hanem a gépkocsi hibás működése hátterében más állhat, akkor kizárólag a bevizsgálás díját kell kifizetnie az ügyfeleknek. Egy hozzáértő szerelő persze a legtöbb esetben csak akkor küldi bevizsgálásra, hogyha valóban az injektorok a ludasak. Ekkor a bevizsgálást végző cég kollégái ismertetik a lehetőségeket.

Mi történhet akkor, ha valóban az injektorokkal van gond?

Ebben az esetben három lehetőség jöhet szóba. Amennyiben lehetséges, célszerű a felújítás mellett dönteni, mert túlnyomó többségben ez a legolcsóbb és a legjobb választás.

Alternatívaként megoldást jelenthet a cseredarabos alkatrész. Ez akkor lehet ideális opció, ha nem lehet alkatrészt rendelni a javításhoz. Akkor is ezt szokták ajánlani a szakemberek, ha gyors megoldás kell és nem tudják nélkülözni az autót. Típustól függően ennek az ára vagy azonos a felújítással, vagy fölötte helyezkedik el.
Ha a fentiek közül egyik sem játszik, akkor csak új alkatrésszel lehet helyettesíteni a régit. Erre ritkán van csak szükség, például ha az eredeti alkatrészek nincsenek meg, vagy nem az autóba valóak. Ezen kívül, ha olyan típusról van szó, amiből nem elérhető cseredarab, és nem is lehet felújítani. Ilyen lehet a Bosch és Vdo piezós injektor a piezó kristály elromlásakor.

Könnyen és gyorsan lehet futárt rendelni

A Tamorin Kft. vállalja, hogy futárt küld a bevizsgálandó injektorokért az ország bármely pontjára. A weboldalukon van egy űrlap, így akár telefonálás nélkül is le lehet adni a rendelést.

Ehhez csak a kapcsolattartáshoz szükséges adatokat, azaz a nevet, telefonszámot, e-mail-címet és a fizikai címet szükséges megadni, ahova érkezhet a futár. Ezt követően már el is lehet küldeni az igényt az adatvédelmi tájékoztató elolvasását és elfogadását követően.