Mindannyian vágyunk egy saját otthonra, ám mindannyian másképp képzeljük el annak a mikéntjét, hogy ez az álom majd hogyan fog valóra válni. Abban sem vagyunk egyformák, hogy milyen ingatlant szeretnénk.
Mit szeretnénk pontosan?
Egyáltalán nem evidens mindenki számára az önálló családi ház – sokan előnyben részesítik a társasházakat, és inkább lakást választanak –, mégis alighanem ez az az elképzelés, ami a legtöbbeknek az igazi megoldás lenne.
Ha pedig „már lúd, akkor legyen kövér” alapon sokan azt szeretnék, ha az a ház valóban olyan lenne, amilyennek szeretnék. Ezt pedig maradéktalanul úgy lehet megvalósítani, hogy belevágnak az építkezésbe. Ez azonban az ujhazbodrogi.hu-nál is beszerezhető építőanyagok megvásárlásán felül rengeteg egyéb teendőt is magában foglal majd, ezeket igyekszünk összefoglalni ebben a cikkben.
Minden a tervekkel kezdődik…
Először pedig, egyfajta nulladik lépésként a telket kell megszerezni, ahol később az épület állhat majd. Már ez is izgalmas feladat, hiszen szeretnénk, ha minden szempontból megfelelne az elhelyezkedése számunkra, ha megfelelő lenne az ellátottság, például lenne a közelben bolt, szolgáltatások is, emellett sokan tartózkodni szeretnének a napi szintű ingázástól.
Ha minden nehézség ellenére elérkezünk odáig, hogy megvan a terület, akkor következhet a tervezés. Ehhez mindenféleképpen építészre lesz szükségünk, hiszen rengeteg előírásnak meg kell felelnie majd az építménynek, kezdve attól, hogy a telek mérete és a helyi szabályozások meghatározzák azt is, hogy mekkora lehet majd a házunk, sőt sokszor olyan kikötések is vannak, hogy a telek mely részére kell felhúzni.
A tervezés ugyanakkor nagy öröm is, hiszen ekkor kezdjük majd látni azt, ahogy körvonalazódnak az elképzeléseink, és ebben már benne van az is, hogy még erősebben elkezdünk reménykedni abban, hogy tényleg megvalósulnak az álmaink.
Ha megvannak a tervek, jöhet az engedélyeztetések folyamata, de ha jó szakembert választottunk, remélhetjük, hogy ezen a lépcsőn nem fogunk fennakadni.
Az anyagok kiválasztása
A tervekhez szorosan kapcsolódik az is, hogy el kell döntenünk, milyen anyagokból fog elkészülni a házunk. A hagyományosan alkalmazott téglán felül számos egyéb lehetőség is adódik. Ott van például az Ytong, amivel költséghatékonyabban és gyorsabban haladhatunk. Emellett felmerülhet valamilyen könnyűszerkezetes ingatlan kivitelezése is.
Ha már itt tartunk, érdemes előrelátónak lenni, főleg, hogy álmaink ingatlanáról van szó. A szerelvényezés és például az elektromos hálózat kiépítése is izgalmas lehet, hiszen a későbbi elégedettségünk is nagyban múlhat rajta – például lesz-e elég konnektor mindenhol? De ezenfelül a szigetelésre is gondoljunk, sőt akár olyan elemekre is, mint a napelemes rendszer vagy az elektromos autónkhoz a töltőállomás kialakítása.
Inkább engedjük szabadjára a fantáziánkat, minthogy utólag bánkódjunk az elrontott részleteken. Ha minden megvan, már “csak” az építkezés marad hátra. Indulhat a nagy kaland?