A cégek járulékcsökkentést kérnek a minimálbér emeléséhez

A cégek járulékcsökkentést kérnek a minimálbér emeléséhez

Fotó: Unsplash/Joshua Hoehne

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

A vállalatok többsége nem bírja ki a járulékcsökkentés nélkül a minimálbér emelését – jelentette ki Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének alelnöke az ATV Start című műsorában péntek reggel.

Rolek Ferenc szerint a kormány által tervezett húsz százalékos minimálbér-emelést annak függvényében tudják a vállalatok megoldani, hogy milyen típusú támogatást kapnak a kormánytól. Emlékeztetett, hogy az elmúlt években a béreket terhelő munkáltatói járulék csökkent. Hangsúlyozta, hogy öt évvel ezelőtt, amikor hasonló mértékű emelés volt, akkor 5 százalékos járulékcsökkenés is társult hozzá.

Szerinte a járványidőszakot követően egy hasonló mértékű járulékcsökkentés indokolttá vált. Ezzel együtt – fogcsikorgatva ugyan –, de e többség ki fogja tudni gazdálkodni a béremelést. Az infláció miatt a nőttek a bevételek, illetve a termelékenység növelésével lehet kigazdálkodni a húszszázalékos béremelést. Az infláció kapcsán Rolek Ferenc elmondta, hogy a 3 százalékost szokták ideálisnak tekinteni, ettől eltérni hosszútávon nem nagyon lehet.

Ha hirtelen megnőnek egy vállalatnak a költségei, annak valamit tenni kell az életben maradás érdekében. Akinek gondot okoz a minimálbér emelés, az mindent meg fog tenni ennek érdekében, biztos lesznek szürke meg fekete megoldási módszerek, de ez benne van a piacgazdaság természetében – jelentette ki az alelnök.

A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) tárgyalásán azt elfogadták a szociális partnerek, hogy a minimálbér egy lépcsőben 200 ezer forintra emelkedjen jövőre – jelentették be szeptember 14-én. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter pedig a szerdai Kormányinfón a minimálbérrel kapcsolatban azt mondta, hogy a legkisebb bér magával vonja a garantált bérminimum arányos emelkedését is. A munkáltatók elsősorban a szociális hozzájárulási adó csökkentését kérik az emelésért cserébe, a kormány pedig kész bevállalni az ezzel járó költségvetési hatásokat