Mit akar a világ leggazdagabb embere a Twittertől?

Mit akar a világ leggazdagabb embere a Twittertől?

Elon Musk 2019. március 14-én (Fotó: AFP via Europress/Frederic J. Brown)

Fotó: FREDERIC J. BROWN

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Amióta idén tavasszal kiderült, hogy a világ jelenleg leggazdagabb embere, Elon Musk szemet vetett az egyik legnagyobb közösségi oldalra – majd aztán több hónapig tartó huzavona után 44 milliárd dollárért meg is vette –, mindenki azt találgatja, pontosan mit is akar a Twitterrel a korszakalkotónak szánt csúcstechnológiás befektetéseiről – így az elektromos autógyártás éllovasának számító Tesláról és a SpaceX űrmagánvállalatáról – ismert dél-afrikai származású milliárdos.

Már Musk belépője is igen emlékezetesre sikeredett a cégnél: napi 4 millió dolláros veszteségre hivatkozva kirúgta a Twitter-dolgozók közel felét, úgy 3700 embert, köztük a portál átláthatóságáért felelős „etikus mesterséges intelligenciát” fejlesztő csapatát és a közösségi oldal teljes felső vezetését. Aztán kiderült, az üzemeltetésben fontos alkalmazottakat is lapátra tettek, akiket most próbálnak visszaédesgetni. Több tucat emberről lehet szó, ám közülük nem mindenki menne vissza. A munkavállalók közös fellépést terveznek az új tulajdonos ellen – aki időközben a vállalat csődjét is belebegtette, a Twitter társalapítója viszont mentegeti Muskot. Jack Dorsey a kezdetektől támogatta, hogy Musk vegye át a céget, mondván, ő az egyetlen megoldás a Twitter bajaira. Most a tömeges kirúgásokra reagálva azt írta: „Tudom, sokan mérgesek rám. Én vagyok a felelős azért, hogy sokan ilyen helyzetbe kerültek, mert nagyon rövid idő alatt túl nagyra növeltem a vállalatot. Elnézést kérek érte.”

A Musk „vetélytársának” számító milliárdos, az Amazon-alapító Jeff Bezos tulajdonában lévő The Washington Post szerint a Twitter a Tesla-vezér öt megbízható emberének kezébe került. A Twitter ügyében korábban is több tippet adó régi üzlettárs, Jason Calacanis, a Musk „kabinetfőnökének” számító Jared Birchall, Alex Spiro sztárügyvéd, a Paypalt Muskkal közösen megalkotó, jó republikánus kapcsolatokkal bíró David Sacks és a 2017–2019 között a Twitternél a termékfejlesztési részleget vezető Sriram Krishnan ötöse ad irányvonalat a közösségi portálnak.

Musk közben több újítást is bejelentett, ilyen például a hosszabb szövegek posztolásának lehetősége. Jelenleg legfeljebb 280 karakter lehet egy bejegyzés, és ezt sokan úgy kerülték ki, hogy a szövegekről készített képernyőmentéseket fotóként posztolták az oldalra.

Ahogy Musk jelezte: az alkotói bevételszerzést mindenféle tartalomnál tervezik, így a videók esetében is. A bejelentés hatására azonnal egyfajta agyelszívás indult például a világ legnagyobbjának számító videómegosztótól, a Youtube-tól. A techguru nagyágyúkat próbál meg átcsábítani a riválistól, azt ígérve, hogy jobb feltételeket biztosít számukra, azaz nagyobb részesedésre számíthatnak, mint a Youtube-nál, ahol most a reklámbevételek 55 százaléka landol náluk. Részletek egyelőre nem ismertek, Musk két hetet kért pontos terveinek ismertetésére.

Ugyancsak terv lehet a kriptovaluta bevonása a Twitter világába. Erre utal Krishnan jelenléte is az új vezetésben, aki többek között az egyik ismert „kriptokirály”, Andreessen Horowitz tanácsadója is, utóbbi amúgy 400 millió dollárt adott bele Musk Twitter-vásárlásába. Ugyancsak újításnak szánják a Twitter Blue nevű szolgáltatást, amelynek bevezetését a most keddi félidős amerikai választások utánra halasztották. A szolgáltatás lényege, hogy 8 dollárért „hitelesíteni” lehet a fiókokat, amelyek kapnak egy kék pipát. Ezt eddig ingyen adta a szolgáltató azokra a profilokra, amelyek mögött a moderátorok szerint valós személy állt.

Sokan attól tartanak, emiatt visszatérhetnek a tömeges kamuprofilok, és elszabadulhat szélsőséges vélemény- és kommentáradat. Moderálás terén egyébként Musk „szólásszabadságot” ígért, egyúttal azt, hogy „szabad a komédia”. Úgy tűnik azonban, hogy vele nem lehet viccelni. Kíméletlenül törölték ugyanis azokat a profilokat, amelyek „poénból” Elon Musknak adták ki magukat.

Az események kapcsán felmerül az is, hogy politikailag vajon ki húzhat hasznot a 330 millió valós profillal bíró platform tulajdonosváltásával. Muskról többször állították már, a republikánusok felé húz. Szó se róla, van benne igazság, de például Donald Trumptól – akit egyelőre nem engedtek vissza a Twitterre – mindig elegánsan távolságot tartott. A kapcsolatot a republikánusok felé David Sacks jelenti: ő volt az is, aki cikket írt arról, hogy az oroszok által elfoglalt Ukrajna lakóit valódi népszavazáson kellene megkérdezni, kihez akarnak tartozni. Ezt az elképzelést osztotta aztán meg Musk is a Twitteren. Ettől függetlenül nem lehet állítani, hogy innentől republikánus kézi vezérlés érvényesülne, Musk ugyanis sokkal fifikásabb annál, mint hogy ilyet megengedne.

Hogy mégis mire kellett Musknak a Twitter, a legfrappánsabban talán Bradley Tusk, a tech-startup-okba befektető alap, a Tusk Ventures alapítója fogalmazta meg a Fortune magazinban megjelent véleménycikkében. Szerinte a történelem során soha senki nem hajtott nagyobb hasznot a figyelemből, mint Elon Musk. Azzal pedig, hogy megvette a fő platformot, ami eddig is az önpromóciójának fő színtere volt, feltehetően még nagyobb hasznot hajthat majd a befektetései és világmegváltónak szánt ötletei számára. Annyi pénzt kereshet vele, hogy amellett eltörpül majd a 44 milliárd dolláros vételár.

Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2022/46. számában jelent meg, november 11-én.

Címkék: Elon Musk, Twitter