
Csütörtökön nehéz napja volt Kecskemét fideszes vezetésének: miután egy nappal korábban az ellenzéki Szövetség a Hírös Városért tagjai közel ezerfős tüntetést szerveztek Szemereyné Pataki Klaudia polgármester és Gaál József alpolgármester lemondatására, a tüntetők egy része megjelent a másnapi közgyűlésen, és a tábláikat is magukkal vitték.
A KecsUp tudósítása szerint egyszerre két helyen is zajlottak az események: a fideszes városvezető az ülésvezetést átadta másnak, és egy másik teremben maratoni sajtótájékoztatót tartott a Neumann János Egyetemért Alapítványról szóló számvevőszéki jelentéssel kapcsolatos ügyben. Az RTL Híradójának kérésére azt mondta, „a befektetésünk jó kezekben van”, de arra nem válaszolt, mennyi hozamot hoztak az egyetemnek a kötvények, és mikor juthatnak a pénzükhöz.
A város közvéleményét napok óta az foglalkoztatja, hogy a polgármester – aki az egyetemet fenntartó alapítvány felügyelőbizottsági tagja – tudott-e arról, hogy a 127,5 milliárd forintnyi alapítványi vagyont kockázatos és kétes eredményű befektetésekbe helyezték a jegybanki alapítványnál. Röviden arról van szó, hogy a Neumann János Egyetemért Alapítvány (NJAE) kölcsönadott 127 milliárd forintot az MNB-s Pallas Athéné Domus Meriti Alapítványnak, amelyet azóta sem szereztek vissza. A város alpogármestere, Gaál József is az egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumi tagja. Úgy tudjuk, a nagy felháborodást kiváltó ügy miatt a város független internetes újságja, a KecsUp olvasottsága rekordokat dönt.
– Polgármester asszony, hol a pénz? Polgármester asszony, alpolgármester úr, Lezsák képviselő úr! Hova tűnt a 127 milliárd? Hova tűnt a kecskemétiek pénze? Jöjjön ki polgármester asszony! Álljon ide és mondja el a kecskemétieknek, hogy hova tették Matolcsy Györggyel, Polt Péterrel, Orbán Viktorral és a többi bűnözővel a Neumann János Egyetem 127 milliárd forintját. Hol a pénz? – így kezdte beszédét több ezer ember előtt Kecskeméten, március végén tartott gyűlésén Magyar Péter, utalva arra, hogy több igen súlyos megállapítás olvasható az Állami Számvevőszék (ÁSZ) azon jelentésében, amelyet a Neumann János Egyetemért Alapítvány 2021-2023-as időszakának ellenőrzése kapcsán készítettek. Kecskemét fideszes többségű közgyűlése végül elutasította a városvezetők lemondatásáról szóló indítványt.