
Sok és jelentős anomáliát tártak fel, de tévedés azt állítani, hogy a Matolcsy György korábbi jegybank-elnök gründolta MNB-alapítványok a kezdetektől fogva jogellenesen működtek volna – ezt mondta Windisch László, az Állami Számvevőkszék elnöke, akit a 24.hu podcastjában, a Dellában kérdezett Baka F. Zoltán. Az elnök szerint az alapítványok eredendően jó célra jöttek létre, csak rosszul használták őket, amit ezzel a hasonlattal érzékeltetett: az egész olyan, mint egy a kenyérszeletelő kés, amelyet valaki gyilkolásra használ. De akkor nem biztos, hogy a kenyérszeletelő kés gyártója vagy maga a kés volt a hibás. Az volt a hibás, aki ezt rossz célra használta.
Szerinte 2020 után tárták fel anomáliákat, előtte, a 2018-as ÁSZ-vizsgálat rendben valónak találta a működését, ő pedig 2022 óta vezeti a szervezetet.
Az elnök leszögezte: a sajtó és az ellenzék téves keretezése, hogy a miniszterelnöknek olyan befolyása lenne az állami hivatalok működésére, hogy utasíthatta volna őket a vizsgálatra, „az Állami Számvevőszék független alkotmányos szervezet”.
Windisch László azt mondta, az alapítványok működése elválik az alapítótól, de elismerte, hogy a felelősöket – akik esetében megállhat a hűtlen kezelés gyanúja – az alapítványok vezetői között kell keresni. Remélte, hogy a végső haszonhúzók sem ússzák meg, jelezte ugyanakkor, hogy az ÁSZ csak a gyanút közli, ismeretlen tettes ellen tett feljelentést, de a vizsgálat, ami már zajlik, a nyomozóhatóság dolga.
A sajtóban az egyik végső haszonhúzóként számon tartott Matolcsy Ádámról is beszélt, aki szerinte nem került be az ő látókörükbe, és nem is érti, miért nyilatkozott szakértőként az ügyben. Hogy ezzel rontott-e a helyzetén a korábbi jegybankelnök fia, azt nem tudja, de biztos, hogy nem javított.
Az MNB-alapítványok működésével kapcsolatban felmerült 500 milliárd forintos kár szerinte nem igaz, az alapítványok nem adtak erről pontos jelentést, s a jelentésekben nem szerepeltek konkrét összegek. Ez az összeg a teljes a vagyon, amit az alapítványok kezeltek, viszont a nagy része megvan, de azt elismerte, hogy az értékéből veszített, mint mondta,nagyságrendileg 150 milliárd forint, amennyivel most kevesebbet ér az alapítványi vagyon. Ugyanakkor nem ért egyet Matolcsy György még jegybankelnökként tett állításaival, hogy az alapítványok vagyona még nőtt is, vagyonvesztés, értékvesztés szerinte mindenképpen fennáll az MNB-alapítványok lengyel és svájci befektetésein.
Az adásban elhangzott: még két vizsgálatot indított az Állami Számvevőszék az MNB-ügy nyomán, ezeknek 2026-ban lehet majd eredményük. A vizsgálatok két egyetemet, a Metropolitan Egyetemet és a kecskeméti Neumann János Egyetemet érintik.