
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter nem ért egyet azokkal a hírekkel, amelyek szerint jövőre kevesebbet költene az állam az egészségügyre, mint eddig, szerinte a Költségvetési Tanács nem számolt jól, az ideihez képest 2026-ban 280 milliárd forinttal több megy majd egészségügyre. A 2026-os költségvetési tervezetet kedden nyújtotta be a miniszter, az ez után tartott sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy mit gondol a tanács számításairól.
A Költségvetési Tanács Varga Mihály jegybankelnökből, Windisch Lászlóból, az Állami Számvevőszék elnökéből, illetve Horváth Gáborból, a tanács elnökéből áll, így az RTL rákérdezett Nagy Mártonnál, arra utal-e, hogy Varga és Windisch nem tudják értelmezni a költségvetést. A nemzetgazdasági miniszter azt felelte, szerinte nem adták össze az összes, egészségügyet érintő sort. „Ha szabad így mondani, igen, nem voltak elég alaposak, amikor az egészségügyről nyilatkoztak. Senki sem tévedhetetlen. Meg kell kérdezni a minisztériumot, mi segítünk.”
A Költségvetési Tanács korábban úgy számolt, hogy az egészségügyi alap jövőre 1710 forintot kap, ami 9 százalékkal kevesebb, mint az idei összeg, Nagy Márton szerint viszont az egészségügyre viszont összességében többet fogunk költeni, mint eddig.