
Egyes bútorok akár 30 százalékkal is drágulhatnak, de az átlagos emelkedés is két számjegyű lesz. Az infláció mellett ennek az is oka, hogy az ukrajnai háború miatt nyersanyaghiány alakult ki, vagyis nincs elegendő fa alapanyag – derül ki az ATV Híradójának riportjából.
Egy átlagos szekrénysor 150 ezer forinttal drágább, mint két évvel ezelőtt. „A 20-30 százalékos alapanyagár-növekedés tette szükségszerűvé azt, hogy most egy új elkészült bútor 20-30 százalékkal többe kerül. A faiparon belül azt tudni kell, hogy Oroszország és Fehéroroszország nagyon komoly beszállítók, na itt most akadozik az áruellátás és a meglévő terméket mindenki drágábban adja el” – mondta a híradónak Bakos Miklós szakértő.
A riportban emlékeztettek, hogy a Pénzcentrum korábbi cikke szerint az egyik legnagyobb bútoráruháznál, az Ikeanál volt olyan bútor, aminek több mint 33 százalékkal emelkedett az ára egy év alatt. Az áruház az ATV megkeresésére az inflációs nyomással, és a megemelkedett üzemeltetési és nyersanyag költségekkel indokolta a drágulást.