
A tavalyi nagy béremelkedési ütem már a múlté – írja körképében a Portfolio. 2024-ben a fizetések növekedése meghaladta a 10 százalékot – ezt, jegyzi meg a körképet ismertető hvg.hu, persze a 17,6 százalékos éves maginflációval és a 44 százalékos élelmiszer-inflációval kell párhuzamba állítani –, a minimálbér pedig 15 százalékkal emelkedett.
Idén azonban ez utóbbi mindössze 9 százalékos lesz, a garantált bérminimum pedig 10 helyett csak 7 százalékkal fog nőni, ami a versenyszférában is igencsak óvatossá teheti a vállalatokat. „Több munkáltató induló béremelési ajánlata 3-4 százalék között mozog” – mondta a Portfolio megkeresésére Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke.
A szakszervezetek úgy látják, komolyabb konfrontáció nélkül 5-7 százalékos béremelés lehet a reális, míg az exportra (is) termelő cégek ennél némileg magasabb, akár 9-10 százalékos emelést is végre tudnak hajtani, ezek eredményességét ugyanis hajtja a gyenge forint.
„A probléma ott kezdődik, hogy a munkavállalók igényei a fenti számoknál jóval magasabbak, aminek oka, hogy az alapvető élelmiszerárak újra nőnek, így tovább drágult a megélhetés. Jogos a dolgozóknak az az érzete, hogy szeretnék a béreiket ehhez igazítani” – mondta Mészáros Melinda, a LIGA Szakszervezetek elnöke. A munkáltatók ezzel szemben az alacsony inflációval érvelnek, ami 2024-ben a KSH szerint 3,2 százalék körül várható, 2025-ben pedig 4 százalékra várják az elemzők.
Mészáros szerint is túl magasak az igények: 10-12 százalékosak a fizetésemelési elképzelések például a gépjárműalkatrész- és elektronikai alkatrészgyártó cégeknél, de ahol körvonalazódni látszik a megegyezés, ott jellemzően 5-8 százalék körüli emelésről van szó.
„A feldolgozóipar egyéb területein, ahol lezárultak a tárgyalások, ott 8-9 százalék a béremelés. Volt, ahol nem állapodtak meg a szakszervezetekkel, és önállóan vezette be a cég a magasabb béreket, de nem mindenkinek egyformán emelkedett ilyenkor a fizetése” – mondta Mészáros Melinda. Megemlítette azt is, hogy az élelmiszeriparban a cégek 5-7 százalék közötti béremelést ajánlanak, plusz nagyobb összegben juttatnak cafeteria-elemeket. Az Aldi például 8 százalékos átlagos emelést hajt végre idén.