Nyerges Zsoltot a homokos szél zavarja dubaji nyaralójában
Fotó: Pexels.com/Kevin Ponce Villaruz

Amikor dubaji luxusnyaralóját vette, még nem tudta, hogy állandóan oda fúj a homokos szél – erről beszélt az Átlátszónak Nyerges Zsolt exoligarcha, a Fidesz-kormány egykori kiváltságos vállalkozója. A nyaralót még egy évtizeddel ezelőtt vette a Palm Jumeirah nevű, pálmafa formájú mesterséges szigeten, de úgy tűnik, sajnos nem elégedett a vétellel.

Az üzletembernek egy nemzetközi adatbázis szerint 268 négyzetméteres apartmanja van az emírségben, ebből viszont 120 négyzetmétert a szeles terasz tesz ki. Nyerges az Átlászónak kifejtette, a két hálószobás apartmanhoz áron felül jutott hozzá 2014-ben, de csalódott. Régóta nem is használja, fel kellene újítani, mert néha leszakad a víz a plafonról, „itt a nagyon okos emberek a plafonba tették a melegvizet és már háromszor leszakadt a plafonról a melegvíztartály. Nem tudok róla, hogy ilyen bárhol máshol előfordul a világon.” Az üzletember szerint az ára mai árfolyamon öt-hatszázmillió forint lehet.

A kiszivárgott lista szerint százhetven magyarnak van dubaji ingatlana, köztük azzal a Meszlényi Tamással, aki 104 milliós adóhiányt hagyott hátra, amikor Magyarországról távozott.

Nyerges vagyonát a 100 leggazdagabb magyar című kiadvány 35 milliárdra teszi, így a korábban Simicska Lajossal szövetségben mozgó, az egykori Heti Válasz mögött álló üzletember a 43. a listán. Simicska és Nyerges a 2010-es évek elején még a Fidesz gazdasági hátországának magas rangú irányítói voltak.