Orbán Ráhel Somogyban venne 120 hektár földet
Orbán Ráhel, a BDPST Csoport kreatív igazgatója a Mathias Corvinus Collegium MCC Feszt Megmutatni Magyarországot - a hazai turizmus kilátásai című panelbeszélgetésén a MOL nagyszínpadán Esztergomban 2024. augusztus 1-én (Fotó: MTI/Bruzák Noémi)

Orbán Ráhel mintegy 320 millió forintért venne meg 120 hektárnyi földet Somogy megyében, egy áprilisban kötött adásvételi szerződés szerint – számolt be róla a Somogyi Hírközlő nevű Facebook-oldal a Magyarország.hu oldalon pénteken kifüggesztett hirdetmény alapján. A 120 hektáron főleg szántó található, de akad erdő és legelő is. valamint egy öntözésfejlesztési célú pályázat is be van adva.

Egy másik helyi lapra, az Atádhírre is utaltak hírükben, amely még tavaly megírta több mint ötezer hektár került egy Tiborcz Istvánhoz köthető magántőkealap tulajdonába ezen a környéken, mégpedig úgy, hogy a a Főnix Magántőkealap megvásárolta a korábban olasz tulajdonban álló Drawa Kft.-t. Az 5200 hektárnyi területen erdők, szántóföldek és egy faipari üzem is található, valamint egy vadászkastély, ami korábban a Széchenyi-család tulajdonában állt, ma Benetton-kastélyként ismert, mivel korábban Carlo Benetton, a Benetton-csoport társalapítója használta.

A hírt szemléző Telex megjegyzi, hogy a Drawa Kft. Orbán Ráhel szerződésében is szerepel, a miniszterelnök lánya által megszerezni kívánt földekre ugyanis haszonbérleti joga van a cégnek, igaz, ez a jog az ötből négy ingatlanon 2025 júniusában lejár, a ötödiken pedig 2027-ben. A földek egyébként két dél-somogyi településhez, Görgeteghez és Homokszentgyörgyhöz tartoznak. Orbánt Ráhelt 2021-ben vették földművesként nyilvántartásba, ezért vásárolhat földet. Viszont mivel budapesti lakos, a helyi gazdáknak elővásárlási joga van az általa megszerezni kívánt földekre. A kifüggesztés szerint ezzel 2025. június 10-ig élhetnek.