
Nem tisztességes, igazságtalan és sportszerűtlen – ezekkel a jelzőkkel írta körül Orbán Viktor az unió következő hét éves költségvetését, miután Brüsszelben találkozott az Európai Tanács és az Európai Unió elnökével.
Az MTI beszámolója szerint – a miniszterelnök ugyanis csak a kormánysajtónak nyilatkozott – Orbán Viktor „kifejtette, az eddig bemutatott tervezet nem változtat az előző hét év rossz gyakorlatán. Olyan igazságtalanságok vannak benne, mint az, hogy a Brüsszelben elosztott pénzügyi alapok esetében a szegényebb országok részesedése 5 százalék, miközben a népesedésük 20 százalékát teszi ki Európának. Az igazságtalanság orvoslásában semmiféle javulás nem mutatkozik.”
– Mi tisztességes költségvetést akarunk. Ha ez megvan, azon belül a magyarok meg fogják találni a számításukat, vagyis a nekik kedvező számkombinációkat is – fogalmazott.
A magyar miniszterelnök azért utazott Brüsszelbe, hogy Charles Michellel, az Európai Tanács és Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével tárgyaljon. Az elsődleges téma a következő hét éves költségvetés volt, február 20-án ugyanis rendkívüli EU-csúcs lesz erről a témáról Brüsszelben.
Charles Michel szerint addig tárgyalnak, amíg megállapodás nem születik, Orbán Viktor azonban most azt mondta, hogy nem a gyorsaság, hanem a minőség számít. A költségvetés tervezetében az előzőhöz képest más prioritásokat határoztak meg.
Az első helyre a klímapolitika került, de jelentős kiadásnövekedést terveznek a külső határvédelem, az integráció, a közös védelmi ipar és az innováció terén is. Mindez azt jelenti, hogy azok az források (kohéziós és mezőgazdasági alapok), amelyeknek Magyarország eddig a legnagyobb haszonélvezői között volt, sokkal kevesebb pénzből működnek majd.
Számítások szerint emiatt Magyarország akár 25 százalékkal kevesebb uniós pénzhez juthat. Ezt a magyar kormány nem fogadja el, mint ahogy azt sem, hogy a pénzek kifizetését a jogállamisági feltételrendszerhez kössék.
A két találkozó után Orbán Viktor Rómába utazott, ahol szélsőjobboldali politikusokkal vesz részt egy konferencián. Közben Brüsszelben megkezdődik az Európai Néppárt politikai gyűlése, ahol a Fidesz párttagsága felfüggesztésének meghosszabbításáról születhet döntés.