Pár év múlva a bolgár minimálbér is nagyobb lehet a magyarországinál
 (Fotó: MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor)

Miközben idehaza Orbán Viktor miniszterelnök a gazdasági csúcsminiszterével, Nagy Mártonnal együtt az 1000 eurós minimálbért lebegteti elérendő célként, a nemzetközi statisztikákban ritka pocsékul szerepel Magyarország a kötelező legkisebb fizetések rangsorában. Ezen pedig az idei év sem hozott változást a maga, forintban vett 9 százalékos emelésével, euróban számolva ugyanis mindössze 4,7 százalékos emelkedés látszik. Ez az előrelépéshez vajmi kevés, ahhoz viszont elég volt, hogy végre Magyarország is elérje azt, amit az összes többi visegrádi ország már 2023-ban abszolválni tudott: a legalább 700 eurós minimálbért – írja friss elemzésében a 444.hu az Eurostat adataira hivatkozva

Nos, az Eurostat friss adatai szerint Magyarországon bruttó 706,94 euró a kötelező legkisebb bér összege, ami változatlanul a második legalacsonyabb a minimálbérrel rendelkező tagállamok sorában. Ennél kevesebbért csak Bulgáriában dolgoznak az érintettek: 550,67 euróért, ami 15,4 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit.

A magyar minimálbér felzárkózása, írja a cikk szerezője, Székely Sarolta, annyira nem halad előre, hogy a minimálbérrel rendelkező tagállamok között az euróban számolt 4,7 százalékos emelkedésnél – négy esetet leszámítva – csak magasabb arányok vannak. A visegrádi országok mindegyikénél például 9 százalék körüli növekedés történt idén tavalyhoz képest, a horvát minimálbér 15,5, a bolgár 15,4, a litván pedig 12,3 százalékkal lett magasabb. A magyar növekedésnél kisebb mértékű változások gyakorlatilag csak a hazainál sokkal jobb életszínvonallal (és bérszínvonallal) rendelkező tagállamoknál voltak: Máltán, Hollandiában, Luxemburgban és Franciaországban.

Mind közül azonban talán a legérdekesebb folyamat az, amit Bulgáriánál lehet látni. Azok után, hogy Románia már leelőzött minket ebből a szempontból, újabb ország, Bulgária is komolyan veszélyezteti Magyarország helyezését a rangsorban. A balkáni országban három éve ugyanis lendületesen emelkednek a minimálbérek: 2023-ban 10, 2024-ben 19,6, 2025-ben pedig 15,4 százalékkal lett nagyobb az euróban számolt minimálbér. Ezzel szemben a magyar fizetés a 2023-as 14,8 százalék után 2024-ben 11,7, idén pedig 4,7 százalékkal lett magasabb. Vagyis ha ez a folyamat a következő években is folytatódik, akkor akár rövid időn belül a bolgár minimálbér is megelőzheti a magyart.