Párbeszéd: hogyan ártalmatlanítják majd a használt akkumulátorokat?
A tervezett akkumulátorgyár ellen tüntettek Debrecenben 2023. január 28-án (Fotó: Szabó Zsolt László/Magyar Hang)

A Párbeszéd írásbeli kérdéssel fordul a kormányhoz, hogy kiderüljön, hogyan ártalmatlanítják majd a használt akkumulátorokat a gödi és a debreceni gyártók, és hol tárolják majd ezeket – mondta az ellenzéki párt frakcióvezetője szombati online sajtótájékoztatóján. Szabó Tímea a Facebookon közvetített tájékoztatójában felidézte, hogy egy idén januárban elfogadott uniós jogszabály egyértelműen kimondja, hogy annak a cégnek a felelőssége az elhasznált akkumulátorok visszagyűjtése és ártalmatlanítása, amelyik a terméket az európai piacra „dobta”.

– Az uniós jogszabály azt írja elő, hogy ezeknek a cégeknek – így a Debrecenbe tervezett akkumulátorgyár kínai tulajdonosának is – ingyen vissza kell vennie az akkumulátorokat, vagyis lerakatokat kell kialakítaniuk – tette hozzá. „Az akkumulátoroknak 5-10 éves élettartamuk van, ami azt jelenti, hogy a gödi vagy a debreceni cég által gyártott termékek ennyi idő után mindenképpen visszakerülnek Magyarországra” – emelte ki Szabó Tímea, hozzátéve, hogy ez éves szinten több százezer tonnányi használt akkumulátort is jelenthet.

Ungár Péter: Működő dolgokat nem fogunk baltával szétverni
Tompos Ádám

Ungár Péter: Működő dolgokat nem fogunk baltával szétverni

Fókuszban az akkumulátorgyárak: tüntetés, népszavazás, tiltakozás. Az LMP is beszállt, a párt társelnökével beszélgettünk. Interjú!

Az ellenzéki politikus hangsúlyozta, hogy nemcsak az akkumulátorok gyártása, de az ártalmatlanítása is nagyon környezetszennyező folyamat, amely során mérgező anyagok keletkeznek. Ehhez képest – tette hozzá – Magyarországon sem a Samsung gyár, sem pedig a debreceni gyár esetében nincs egyetlen szó sem az engedélyezéshez szükséges környezetvédelmi dokumentációban az akkumulátorok visszagyűjtéséről és ártalmatlanításáról, kizárólag a gyártási hulladékokat említik meg.

– A Párbeszéd szerint ez elfogadhatatlan, ez megint újabb veszélyeket rejt magában, nem feltétlenül azonnal, hanem (...) 5-10 éves időintervallumban fog ez hatalmas károkat okozni az országnak – fogalmazott Szabó Tímea.