Parragh László jót mosolygott, amikor lemondásra szólították fel a pedagógusok

Parragh László jót mosolygott, amikor lemondásra szólították fel a pedagógusok

Parragh László, az MKIK elnöke beszédet mond a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) Fókuszban a külpiacok című évnyitó rendezvényén Budapesten 2022. március 1-jén

Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Nem gondolja, hogy megsértette a tanárokat, azt, hogy a szakszervezeteknek nem esett jól, azt látta, de meglepte a vehemens reakció – mondta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke az ATV Egyenes beszéd című műsorában.

A kamarai elnök a Népszavának adott interjúja váltott ki heves reakciókat, melyben úgy fogalmazott a közalkalmazottak béremeléséről beszélve beszélve, hogy a bérezés mellett a dolgozókat – azon belül a tanárokat és a tűzoltókat – más is motiválhatja. Az előbbiekről azt mondta, hogy nekik „ott a szabad nyár, délután négykor hazamehetnek”, a tűzoltókat pedig szerinte „a társadalmi megbecsültség és az adrenalinlöket”. 

„Én is voltam fiatal. Az embernek vannak álmai, vágyai, motivációi, és ez a motiváció nem mindig kizárólag a pénz. Én például tanár akartam lenni, annyira felnéztem a tanáraimra” – mondta a műsorban. Hozzátette, hogy van hivatástudat is a világon, ennek a kettőnek az egyvelege, ami a pályaválasztásban meghatároz. Látta a lemondási felszólítást is, jót mosolygott rajta, főleg a végkielégítés tekintetében, mert nem kap pénzt a kamaraelnöki pozíciójáért. Nem gondolja, hogy van miért bocsánatot kérnie, nagyra becsüli a pedagógusokat. Úgy gondolja, szükség lenne béremelésre a pedagógusoknál, de minden béremelést úgy kell kezdeni, hogy megnézzük, miből lehet emelni. Hozzátette: egy ország addig nyújtózkodhat, amíg a takarója ér.

Parraghot kérdezték a különadókról is, azt mondta, úgy gondolják, hogy azok a gazdaság számára elviselhetőek lesznek, ami részben áthárul az emberekre, de ha a szabályozó rendszer kellően éber, akkor ennek a jelentős része bemegy a költségvetésbe, és azon keresztül megint visszamegy az emberekhez – magyarázta.