
„Összesen már több mint 22 milliárd forint kárt okozhatott az eddig négy szarvasmarha-telepet megfertőző ragadós száj- és körömfájás vírus” – vélekedett a Népszavának adott interjújában Raskó György.
A betegség miatt eddig már több mint nyolcezer állatot kellett leölni a kisbajcsi, nagybajcsi, darnózseli és dunakiliti gazdaságokban. Az agrárközgazdász elmondása szerint egy tejelő tehén értéke mintegy 800 ezer forint, a vemhes üszőké is legalább ennyi, a kárérték ennyiből 6,4 milliárd forint, de itt még nincs vége. Raskó szerint a tejtermelés is kiesik ugyanis minimum 8-10 hónapra, de akár egy évre is. Nyolcezer tejelő tehén éves szinten 70-75 millió liter tejet termel, ennek piaci értéke 15-16 milliárd forint. De fizetni kell a dolgozókat, tb-járulékot, hitelkamatokat, ezek további sokmilliárdos tételeket jelentenek a szakember szerint.
Raskó úgy véli, a kormány késlekedve lépett a vírus kezelésénél, a szigorú telepellenőrzést és az állatszállítási tilalmat rögtön a járvány észlelésekor el kellett volna rendelni, ami akkor nem történt meg. Erre utal az, hogy a vírussal érintett régióban még két héttel később is történt állatfuvarozás az M1-es autópályán, nyitott szállítóeszközökön, ahogy ez közösségimédiás videón is látható. Emellett az egyik fertőzött gazdaság hígtrágyáját kiöntötték a földekre. Ez Raskó szerint felelőtlenség, mert így a vírus még évekig fertőzni fogja a környéket.