Raskó György: Tisztán kampányfogás az élelmiszerárstop

Raskó György: Tisztán kampányfogás az élelmiszerárstop

Csirkefarm. Képünk csak illusztráció! (Fotó: Artem Beliaikin/Unsplash)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Tisztán választási kampányfogás az élelmiszer-árbefagyasztás, a költségeket pedig a magyar gazdák és élelmiszer-feldolgozók fogják megfizetni – erről írt Facebook-oldalán Raskó György. Az agrárközgazdász szerint ráadásul a magyar vásárlók is rosszul járnak majd az intézkedéssel, míg a kiskereskedők számára közömbös lehet az, a multiláncok számára pedig még előnyös is.

Raskó szerdán és csütörtökön végzett ármegfigyelést a szupermarketekben, a tej és a finomliszt árának jelentős megugrásán pedig maga is csodálkozott. (Az októberi árhoz a KSH átlagárait vette alapul, noha Gulyás Gergely a kormányinfón azt mondta, hogy minden boltnak a saját október 15-i árszintjéhez kell igazodnia.) A szakember azt találta, hogy míg októberben átlagosan 268 forintért lehetett 2,8 százalékos tejhez jutni, addig most 356-ért, míg a liszt a korábbi 203 helyett 267 forintba került.

A sertéscomb árszintje viszont csökkent a tavaly októberihez képest a megfigyelése szerint, kilónként 1420-ról 1135-re. „A sertéstartók tudnának mesélni erről, miután a sertésfelvásárlási árak rég nem látott mélységekbe zuhantak tavaly s még ma is igen nyomottak. Ha viccelődni akarnék, most azt mondanám, hogy a kormány utasítja a kiskereskedőket, hogy EMELJÉK már meg a sertéscomb árát jó 20 százalékkal, hogy teljesíteni tudják a tavaly októberi árszintet” – tette hozzá.

A csirkehizlalók viszont szerinte tényleg bajba kerülhetnek, hiszen csökkenteniük kell az értékesítési áraikat. Amennyiben ezt nem teszik, a kiskereskedelem majd importból rendelhet brazil fagyasztott csirkemellet, húsz százalékkal olcsóbban, mint a hazai friss. Rosszul járnak a magyar tejtermelő gazdák is, előbb-utóbb csökkenteni kényszerülnek a nyerstej átvételi árát, a kereskedők pedig megint a külpiacról szerezhetik be a dobozos UHT tejet. „Az agrártárca évekig dolgozott azon, hogy kiszorítsa az olcsó szlovák és lengyel tartós tejet a honi piacról. Most mit fog tenni? Nem utasíthatja a kiskereskedőket, hogy ezután is itthonról szerezzék be drágán a tejet, majd diszkontáron adják el. Mindenesetre ez a lépés nagyon rossz üzenet a kormány részéről a tejtermelésben érdekelt vállalkozások felé” – vélte Raskó.

Az agrárközgazdász szerint a kormány elsősorban a sertés- és csirkehizlalóknak okoz nehézséget, másodsorban pedig a magyar baromfi- és húsipar szereplőinek, harmadjára pedig a vásárlóknak, akik friss magyar sertéscomb és csirkemell helyett importból érkező fagyasztott termékeket kénytelenek majd venni.