Repülőrajt helyett durva hiány
Nagy Márton  (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Idén januárban az államháztartás központi alrendszere 67,8 milliárd forintos hiánnyal zárt. Ezen belül a központi költségvetés 166,1 milliárd forintos hiányt produkált az NGM által hétfő délelőtt közzétett gyorsjelentés szerint. Az elkülönített állami pénzalapok 35,4 milliárd forintos többletet, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 62,9 milliárd forintos többletet mutattak.

A tavaly januárihoz képest 122,2 milliárd forinttal romlott az államháztartás egyenlege az év első hónapjában. A múlt évben ugyanis 54,46 milliárd forintos többlettel indította az állam az évet. Sőt, ha 2020-ig visszatekintünk, csak egy év van, amikor ennél rosszabb eredménnyel zárult a január.

A költségvetési gyorsjelentés szerint a központi alrendszer adó- és járulékbevételei az előző évhez viszonyítva 12,5 százalékkal magasabban teljesültek. Erről részleteket nem közöltek, de vélhetően három tétel lehet ennek a forrása: a tavalyi jelentős béremelések után megnőtt szja-bevétel, a fogyasztásból származó adók emelkedése részben a kissé növekvő kereskedelmi forgalom, részben az infláció miatt, illetve a harmadik tényező az adóemelések hatása lehet.

A gyorsjelentésből még az derül ki, hogy januárban 499,2 milliárd forint volt a nyugellátások összege (ez nagyjából 5 százalékkal magasabb a tavalyi januári 475,6 milliárdnál); gyógyító-megelőző kiadásokra 224,4 milliárd forintot költött az állam, ami jelentős, csaknem 14 százalékos növekedés a tavaly januárihoz képest (az 196,9 milliárd forint volt); babaváró-támogatásokra 21,6 milliárd ment idén januárban, ami 18,6 százalékos növekedés a tavalyi első havihoz képest.