Róna Péter: Szakszerűen mutatta be Virág Barnabás, hogy milyen feltételek mellett lehet eurónk

Róna Péter: Szakszerűen mutatta be Virág Barnabás, hogy milyen feltételek mellett lehet eurónk

Róna Péter (Fotó: Végh László/Magyar Hang)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Virág Barnabás nagyszerűen összefoglalta, miben és hogyan kellene a magyar gazdaságpolitikának változni ahhoz, hogy reális esély legyen az euró sikeres bevezetésére. Érvelésének azonban van egy pontja, ahol vitába kell szállnom vele – nyilatkozta lapunknak Róna Péter közgazdász. – Ez pedig az inflációs folyamatok, és azok kezelésének kérdése. 

Az Oxfordi Egyetem oktatója ezzel kapcsolatosan elmondta, kétségei vannak azzal kapcsolatosan, hogy a havi 30 bázispontos kamatemelés útját állja majd a további drágulásnak. Úgy érzi, Virág Barnabás nem vette figyelembe, hogy az Európai Bizottság döntése értelmében egyelőre egyetlen fillér sem érkezik az országba a helyreállítási alap pénzeiből, amelyre pedig nagy szüksége lenne a magyar gazdaságnak. Erre ugyanis reagálni fog a piac, amely amúgy sem nézi jó szemmel a magas magyar költségvetési hiányt és államadósságot. A végeredmény a forint további gyengülése lehet, akár 380-390 forintos szint fölé is. 

Róna Péter arról is beszélt, hogy véleménye szerint a jelenlegi szituációban a jegybank eszközrendszere nem elegendő az infláció kordában tartására, ha a kormány továbbra is felelőtlenül költekezik. Kiemelte, erre Virág Barnabás finoman utal is az interjúban, bár Róna szerint kicsit optimista a jegybank álláspontja ebben az ügyben.

A közgazdász kiemelte, Virág Barnabás nagyszerűen elemezte az euró bevezetéséhez szükséges körülményeket, illetve hogy mekkora veszélyeket jelentene, ha felkészületlenül engednék rá a magyar gazdaságra a közös uniós pénzt.  

– Bár szó szerint nem mondja ki az alelnök, de utal rá, hogy a magyar gazdaságnak ahhoz, hogy veszély nélkül be lehessen vezetni az eurót, egészen más gazdaságpolitikára lenne szüksége, mint a jelenlegi. Egy olyan gazdaságpolitikára, amely nem a forint leértékelésével, hanem a termelékenység, a hatékonyság emelésével hozza rendbe a magyar versenyképességet. Ki is mondja, hogy minden olyan gazdaság, amely érdemben elmarad a német gazdaság hatékonyságától, az rosszul jár az euró bevezetésével – hangsúlyozta a közgazdász.

Róna Péter azt is kiemelte, Virág Barnabás az interjú végén finoman utal azokra a jegybanki tanulmányokra, amelyek igen színvonalasan mutatják be a versenyképességgel, a hatékonysággal kapcsolatosan végrehajtandó feladatokat. Ezek a tanulmányok a közgazdász szerint megalapozzák egy sokkal jobb, egészségesebb gazdaságpolitika kialakítását. Sajnálatos, hogy az ellenzék erre nem fordít különösebb figyelmet. 

– Nagyon ellentmondásos a helyzet – értékelte a jegybank szerepét. – Az egyik oldalon ott vannak Matolcsy György hóbortos kijelentései, excentrikus viselkedése, a másikon viszont komoly érdem, hogy felépített egy olyan, komoly szellemi képességgel rendelkező jegybankot, amely kétségkívül eléri a legmagasabb európai szintet. Szakmai értelemben ez egy kiváló jegybank. Nagyon nagy hiba lenne ezt nem tudomásul venni, jelenleg ugyanis ez az egyetlen nemzetgazdasági pillér, amelyre sikeres magyar gazdaságpolitikát építhet majd az Orbán-kormány utódja.

Fizessen elő a Magyar Hangra!

„Ne kelljen újra bizonyítani, ki a jó hazafi” – Magyar Hang-ajánló

Kötöttfogás Extra

Támogasson minket!

Keresés

Csatlakozzon hozzánk Patreonon

Árnyék podcast – Bántalmaz a kormányom