Rossz évet zár az építőipar, de a következő sem lesz jobb
(Fotó: EJ Yao/Unsplash)

Az építőipar egy ötéves beruházási ciklus leszálló ágába került, miután az Európai Unió 2014-2017. közötti forrásainak felhasználásával finanszírozott beruházásai elkészültek, a 2021-2027. időszak forrásaira pedig még várni kell. Az önkormányzati választásokat követően az helyhatóságok építési-beruházási célú megrendelései megtorpantak, amit felerősített a koronavírus-járvány miatt nehezedő pénzügyi helyzetük – olvasható az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) elnökének elemzésében.

Koji László felhívja a figyelmet, hogy augusztusig ugyan az állami megrendelések még szinten maradtak, azt követően azonban csökkenni kezdtek. A magánberuházói piacon egész évben jellemző a visszaesés, és a lakosság is kivár. 

Koji László: Az építőipar nagyon várja az állami megrendeléseket
Hajdú Péter

Koji László: Az építőipar nagyon várja az állami megrendeléseket

A költségvetés számára is plusz bevételt jelentene, ha a lakásfelújítások áfájának felét visszaigényelhetnék a családok.

Súlyosbítja az építési vállalkozások helyzetét, hogy a 2021. évi állami és önkormányzati projektek előkészítése sem folyik, pedig éppen ez az a munkafolyamat, amely a járvány idején is gond nélkül folytatható lenne. 

A csökkenés a rendelésállományban és a termelési értékben is világosan látható. Az idei év első kilenc hónapjában az előbbi 16,3 százalékkal marad alatta az amúgy sem erős 2019-es év hasonló időszakának, a termelés pedig 11 százalékkal alacsonyabb ugyanezen időszakban, mint egy évvel korábban.

Az építőiparban is nagyobb elbocsátás kezdődhet
Magyar Hang

Az építőiparban is nagyobb elbocsátás kezdődhet

A legnagyobb mértékben a települési önkormányzatok építési-beruházási, karbantartási ajánlatkérései, megrendelései hiányoznak a szektornak.

Azért jelent ez különösen nagy gondot a szektornak, mert a 2017-2019. között évi 20 százalékos növekedést követően idén várhatóan tíz százalékkal esik majd az ágazat teljesítménye, aminek kockázatát nehezen tudják kezelni a cégek. További nehézséget jelent, hogy a koronavírus-fertőzés – amely korábban elkerülte az építőipart – októberben megjelent a szektorban is. Ez azért jelent nagy gondot, mert éppen abban az időszakban vagyunk, amikor az élőmunkaigényes szakipari munkák a jellemzőek. 

Az ágazat mélypontról való kilendítése érdekében az ÉVOSZ szükségesnek tartaná többek között a szennyvíz- és csatornarendszerek fejlesztését támogató program elindítását, az ivóvízrendszerek rekonstrukcióját, az útépítés területén a feltételes közbeszerzések elindítását, az öt százalékos lakásáfa-rendelet részleteinek mielőbbi közzétételét, illetve komplex állami lakásgazdálkodási program indítását, beleértve ebbe a lakásépítést, a lakásfelújítást, a bérlakásokat és az üres lakások hasznosítását.

Az év közepétől nehéz helyzetbe kerülhet a magyar építőipar is
Magyar Hang

Az év közepétől nehéz helyzetbe kerülhet a magyar építőipar is

Jellemzőek az elbizonytalanodások az új munkák előkészítésénél, az előkészített munkákat a magánmegrendelők egyelőre nem indítják el,

Mindezek figyelembevételével az ÉVOSZ arra számít, hogy a beruházási piac legkorábban a jövő év második felében kezd talpra állni. Ugyanakkor megszűnni látszanak a korábban jellemző regionális különbségek, nem számítva a fővárost és agglomerációját. Továbbra is jellemző lesz a szakmunkás- és mérnökhiány. A mikro- és kisvállalkozások a főváros környékén jövőre is az idei szint elérésében reménykednek, vidéken 25 százalékos visszaeséssel számolnak. A közepes és nagy cégek pedig 15-30 százalékos csökkenést várnak.