
A korlátozással érintett szektorokra is kiterjesztik a bértámogatást és az adókedvezményt, ráadásul nemcsak a zárással érintett két hétre, hanem egész márciusra – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára szombaton a Facebookra feltöltött posztjában.
Schanda Tamás ebben azt is hozzátette, a kormány döntése értelmében az érintett vállalkozásoknál elengedik az önkormányzati és állami tulajdonban lévő üzlethelyiségek bérleti díját, ezen felül pedig a cégeknek bértámogatást és adókedvezményeket is biztosítanak.
Az MTI által is idézett államtitkár megjegyezte, a baloldal a magyar embereket és vállalkozásokat zsebelte ki, amikor válság volt. Az országnak azonban csak egyre rosszabb lett, az elhibázott stratégiájuk nem segített kilábalni a krízisből. Schanda Tamás úgy vélte, a baloldal nem tanul semmiből, így most is nyugdíjat vennének el, adót emelnének, a magyar családokat sarcolnák meg.
– A jelenlegi kormány azonban támogatásokat nyújt, hogy miközben harcol a vírus ellen, a vállalkozásokat is védeni tudja. Csak együtt győzhetjük le a járványt! Tartsuk be a szabályokat, oltassuk be magunkat minél többen, és biztassuk erre a családtagjainkat, barátainkat is! – fogalmazott az államtitkár a Facebookon.
A kormányzati tájékoztatási portálon péntek este jelent meg egy összefoglaló arról, hogy újabb ágazatok kaphatnak bértámogatást. A Koronavirus.gov.hu cikke szerint a vonatkozó kormányrendeletben ezekre a tevékenységi körökre terjesztik ki a támogatást:
• Iparcikk jellegű bolti vegyes kiskereskedelem
• Audio-, videoberendezés kiskereskedelme
• Textil-kiskereskedelem
• Villamos háztartási készülék kiskereskedelme
• Bútor, világítási eszköz, egyéb háztartási cikk kiskereskedelme
• Könyv-kiskereskedelem
• Papír-, írószer-, irodaszer- és nyomtatvány-kiskereskedelem
• Zene-, videofelvétel kiskereskedelme
• Sportszer-kiskereskedelem
• Játék-kiskereskedelem
• Ruházat kiskereskedelem
• Lábbeli-, bőráru-kiskereskedelem
• Óra-, ékszer-kiskereskedelem
• Egyéb m.n.s. új áru kiskereskedelme (kivéve az optikai és mezőgazdasági tevékenység)
• Használtcikk bolti kiskereskedelme
• Szabadidős, sporteszköz kölcsönzése
• Videokazetta, lemez kölcsönzése
• Egyéb személyi használatú, háztartási cikk kölcsönzése (kivéve építési és szerelési munkához kapcsolódó cikk kölcsönzése)
• Egyéb foglalás
• Szerencsejáték, fogadás, kivéve a totózó és lottózó
• Szórakoztatóelektronikai cikk javítása
• Lábbeli, egyéb bőráru javítása
• Bútor, lakberendezési tárgy javítása
• Óra-, ékszerjavítás
• Egyéb személyi, háztartási cikk javítása (kivéve kerékpár javítása)
• Fodrászat, szépségápolás
• M.n.s. egyéb személyi szolgáltatás
• Dísznövény, vetőmag, műtrágya, hobbiállat-eledel kiskereskedelme
• Oktatási intézményben működő vállalkozások esetén Egyéb vendéglátás
• Járművezetés oktatás
• M.n.s. egyéb oktatás
• Oktatást kiegészítő