Százezerről hétszázezerre nőtt a havi villanyszámlájuk
Fotó: Unsplash/Kwon Junho

Az ATV Híradónak több olyan vállalkozó is nyilatkozott, akinek többszörösére nőtt a villany- vagy gázszámlája. Elvileg a kisvállalkozókra is vonatkozhatna már a rezsicsökkentés, de ez nem olyan egyszerű és egyértelmű.

Az eddigi 600 ezer forintos villanyszámlák mostanra egymillió forint fölé emelkedtek – mondta Vida-Szűcs János, a Maroslelei pékség tulajdonosa. Török Jánosné éttermet működtet a településen. Eddig havonta 100-120 ezer forintot fizettek, most 700 ezres számlát kaptak. Mint megtudta a rezsicsökkentett energiaár rá nem vonatkozik. Végül annyit tudott elérni a szolgáltatónál, hogy három hónapos részletfizetési kedvezményt kapott.  

Csányi Sándor: A rezsicsökkentés nem jó
Magyar Hang

Csányi Sándor: A rezsicsökkentés nem jó

Szerinte a lakosságnak és a vállalkozásoknak is érezniük kell a terheket, hogy spóroljanak.

Balogh József energiapiaci szakértő azt mondta, a rezsicsökkentés eleinte a lakossági fogyasztókra vonatkozott, majd decemberben kiterjesztették a kis- és középvállalkozásokra, ez az azonban nem automatikus, hanem igényelni kell. Balogh úgy véli: érdekellentét áll a fogyasztók és a szolgáltató között. „A kis- és középvállalkozó azt szeretné, hogy megkapja a rezsicsökkentett áramot és gázt, viszont aki ezt neki eladja, az azt szeretné, hogy minél kevesebbet adjon el a rezsicsökkentett áron, és minél többet adjon el, főleg a kis- és középvállalkozóknak a piaci áron” – mondta.

Perlusz László, a Vállalkozók Országos Szövetségének főtitkára azt mondta, sok vállalkozó keresi meg a szervezetet az elszálló költségek miatt. Az energiaárak 70-80 százalékkal növekedtek, és ha a gázt nézzük, akkor valaki a tavalyihoz képest csak négy-ötszörös áron, tehát 4-500 százalékkal magasabb áron tudott leszerződni a gázra – mondta. Hangsúlyozta: a mostani energiaár válsággal újra előtérbe kerül a zöld átállás, ám ez 2-3 évbe is kerülhet.