
A Lidl után a Spar, az Aldi és a Tesco is fennakadt a Gazdasági Versenyhivatal ellenőrzésén, mely azt vizsgálta, hogy valóban teljes kiőrlésűek-e az annak hirdetett pékáruk. A fogyasztói jelzések alapján megfogalmazott gyanú szerint a Spar, az ALDI és a Tesco vélhetően megtévesztő kereskedelemi kommunikációt folytat egyes „teljes kiőrlésűként” hirdetett termékeivel kapcsolatban.
A GVH szerint a Spar, az Aldi és a Tesco is valószínűsíthetően megtévesztő kereskedelmi gyakorlatot folytat egyes „teljes kiőrlésű” jelzővel forgalmazott, helyben sütött pékáruikkal kapcsolatos kereskedelmi kommunikációjukban, illetve önmagában ezen termékek elnevezésével. A gyanú szerint a cégek azt a téves benyomást keltik a fogyasztókban a termékek összetételénél, hogy azok túlnyomó részben teljes kiőrlésű liszttel készültek.
A GVH felhívja a figyelmet, hogy a versenyfelügyeleti eljárások megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozások a jogsértést elkövették. Az eljárások a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés bizonyítására irányulnak. Az eljárások lefolytatására biztosított időtartam három hónap, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb két hónappal meghosszabbítható.
A korábbi vizsgálat a Lidl esetében megállapította, hogy az egyes péktermékekben található liszt csak alig egyharmad arányban volt teljes kiőrlésű, így a GVH a fogyasztók megtévesztése miatt 186 millió forint bírságot szabott ki az áruházláncra. A Lidl ezt kifogásolta a bírságot, a GVH pedig viszontválaszban védte a saját igazát.