Több milliárdot csaltak el a vagyonvédelmisek

Több milliárdot csaltak el a vagyonvédelmisek

(Fotó: Gerd Altmann/Pixabay)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Támogatásokkal, fiktív számlákkal és hitelekkel csaknem négymilliárd forintot csalt el egy budapesti bűnszervezet, amely többek között vagyonvédelmi szolgáltatásokat végzett – közölte a NAV Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense csütörtökön az MTI-vel.

Mészáros Gábor tájékoztatása szerint a nyomozók Budapesten és további öt megyében, hetven helyszínen tartottak házkutatásokat. Harminc embert fogtak el és hallgattak ki gyanúsítottként, közülük hatot őrizetbe vettek, majd letartóztattak.

A bűnszervezet eleinte számlagyárat működtetett, majd az őrzésvédelem területén tevékenykedett. A munkavállalók után járulékokat, a vagyonvédelmi szolgáltatás után áfát nem fizetett. Valótlan adatokkal, hamis iratokkal támogatásból és hitelből származó pénzeket is megszereztek a szervezet tagjai.

Az eljárás során nagy értékű autókat, több száz millió forint készpénzt foglaltak le, valamint ingatlanokat és bankszámlákat zároltak mintegy 1,7 milliárd forint értékben. A nyomozással egymilliárd forint jogtalanul igényelt hitelösszeg kiutalását is sikerült megakadályozni.

A bűnszervezet irányítóját a hegyeshalmi határnál a MERKUR bevetési egység fogta el. Az érintettek ellen különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben és üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás miatt indult eljárás.