Egy év alatt több mint 7 százalékkal drágultak az élelmiszerek
Fotó: Unsplash/Alexandru Tugui

Februárban 5,6 százalék volt az éves infláció, ezen belül az élelmiszerek 7,1 százalékkal drágultak tavaly februárhoz képest – közölte kedden a KSH. Egy hónap alatt, januárról februárra 0,8 százalékkal nőttek az árak. Az adat sokkal rosszabb a vártnál, az infláció nem lassult a januári 5,5 százalék után, noha az elemzők arra számítottak, hogy ha 5 százalék fölé is ragadt, de mérséklődött a mértéke februárban.

Ennél magasabb infláció utoljára 2023 novemberében volt. A fogyasztói áremelkedésnek a hektikusan változó gazdasági hatásoktól megtisztított része,az úgynevezett maginfláció 6,2 százalék volt, a nyugdíjasinfláció pedig 5,6 százalékos lett. Az élelmiszerek ára 7,1 százalékkal nőtt, az alkoholos italok és a dohány ára pedig 5 százalékkal emelkedett. Az élelmiszerek közül a legnagyobb mértékben a liszt ára emelkedett, 44 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Durván drágult az étolaj (27,5%), a tojás (24,7%) és a tej is (22,%). Egyetlen hónap alatt, januárról februárra 1,2 százalékos volt az élelmiszerek drágulása, ezt leginkább az étolaj (5,4 százalék), a kávé (5,2 százalék), a margarin (4,4 százalék), a zöldség és gyümölcs (3,8 százalék) és a kenyér (3,3 százalék) húzta fel, miközben a tej 2,6, a sertéshús 0,8 százalékkal olcsóbb lett a januárinál.

A szolgáltatások 9,2 százalékkal drágultak, ezen belül a postai szolgáltatások 16,8, a telefon, internet 14,9, a lakbér 12,2, a lakásjavítás és -karbantartás 10,4, a járműjavítás és -karbantartás 10,3, a testápolási szolgáltatások 9,4 százalékkal. A háztartási energiáért 0,2 százalékkal kevesebbet kellett fizetni, de amíg a tűzifa ára 4,9 százalékkal mérséklődött, addig a palackos gázért 10,1, az elektromos energiáért 0,6, a vezetékes gázért 0,1 százalékkal többet kellett fizetni. A járműüzemanyagok 3,8 százalékkal drágultak. Havi alapon a háztartási energiáért átlagosan 0,2 százalékkal többet kellett fizetni, ezen belül a palackos gázért 1,2, a vezetékes gázért 0,3 százalékkal. A szolgáltatások 1,2 százalékkal kerültek többe februárban, mint egy hónappal korábban.

Az újra felpörgő drágulási hullám miatt az infláció, és ezen belül az élelmiszerinfláció is közel másfél éves csúcsra nőtt.